A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez
676 FINTHA ISTVÁN még gyakori fészkelői közül teljesen eltűntek a nagykócsag 8 , a bölömbika egyedei; a nyárilúd csupán vonuláskor látható, s a vörösgém fészkelése is nagy kuriózummá vált. A Ronyva és a Bodrog bevezetőben említett bő tavaszi áradásai azonban az utóbbi időkben is a legtöbb évben elöntik a vidéket. Az ilyenkor keletkező óriási víztükör a vonuló vízimadarak tarka társaságait csábítja le megpihenni még hosszabb-rövidebb időre. Az összegyűlő vendégek viszont amellett, hogy a végeláthatatlan rónavízen hamar szerteszóródnak, jóval kisebb faj- és egyedszámmal is szerepelnek, mint az Alföld délebbi fekvésű néhány tavának őszi-tavaszi vízimadárseregei. A nyíltvizek ritka kóborlói közül említésreméltó a Bucephala clangula, melyet csak egy évben láttam (1966. X-XL). Sajnos, már eseményszámba megy találkozni a máshol gyakori récefajokkal is (Anas acuta, A. penelope, Spatula clypeata). Sűrűbben figyelhetjük meg a tőkésrécét (Anas platyrhynchos), csörgőrécét (Anas crecca) és a szárcsát (Fulica atra), melyek vadászati szempontból is rendelkeznek némi jelentőséggel. A sekélyesek, tocsogók számottevőbbek lehetnek azoknak a vonuló, vagy a környéken fészkelő fajoknak táplálkozásában, melyeknek bőven nyújtanak eledelt apró halaik, vagy dús vízirovar-világuk formájában. Ide járnak a hegylábi települések gólyái, itt vadászgat az ártéri-erdők néhány fészkelő szürkegéme, s ritkán egy-egy kiskócsag, bakcsó is megfigyelhető köztük. A vízszélek vonulói között pedig — a táplálkozásmódból következő, csüdhossz függvényeként kialakuló stratifikáció miatt — az apróbb termetűek dominálnak. Legnagyobb számban látni itt a cankóf éleket (Tringa eryihropus, T. stagnatilis), s főleg a Philomachus pugnax szállja meg ez élőhelyeket nagyobb (100—150-es) őszi-tavaszi csapataival. Ugyanitt táplálkozik néhány, de vonulásidőben mindig jelenlevő Gallinago média, Limnocryptes minimus, Calidris minuta is (utóbbi nagyon jellemző a folyóvízi zátonyokra), és egy esetben figyeltem meg egy Charadrius apricariust (1966. XI.). A tavaszi és nyár végi hónapokban gyülekező dankasirályok (Larus ridibundus) költésére manapság már nincs megfelelő élettér. A vizeket övező nádasok (Phragmitetum és konszoeiációi) nemcsak táplálkozási lehetőségeket, búvóhelyet, hanem fészkelési feltételeket is nyújtanak néhány faj számára. Egy alacsony, ritkás állományban találtam meg a kormos szerkő (Chlidonias niger) két fészkét 1967 májusában. Gyakoribb a hínáros tavakon táplálkozó szárcsa (Fulica atra) és az igazán nádi életet élő pocgém (Ixobrychus minutus) megtelepedése, a vízityúk (Gallinula chloropus) viszont igen szórványosan jelentkezik. Előfordul a vizek, nedves rétek fölött mindig ott csapongó barna rétihéja (Circus aeruginosus) költése is, bár ritkán sikerül megtalálni jól elrejtett fészkét. A viszonylag sok nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) utódainak sorsát az apró, tojásrabló emlősök, ragadozók legtöbbször korán megpecsételik, úgyhogy a fiókákból általában kevés nő fel. Több esetben figyeltem meg nádisármány párokat is (Emberiza schoeniclus), de ebben a biotópban csupán egyszer találtam fészkükre. Költésidőben gyakran itt van még az Acrocephalus scripaceus és az A. schoenobaenus, vonuláskor pedig nem ritka az A. paludicola. Néha egész
