A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

FÜVESSY Anikó: Méhlakások Észak-Borsodban

MÉHLAKÁSOK ÉSZAK-BORSODBAN 539 készült méhlakások használatára már nem emlékszenek. Az utóbbi meglétét Viski K. 1932-es szalonnai tárgygyűjtő útja bizonyítja, mely során vesszőkast is talált.

33 A gyékénykasok igen ritka elfordulását két tényezővel indokolták: 1. A patakok szabályozása óta kevés gyékény terem, és sokkal könynyebb a rozsszalmát beszerezni. 2. A gyékénykas nem olyan ellenálló, mint a szalmakas, könnyen beférgesedik, a méhek se szívesen gyűjtenek bele, az időjárás változásaira, főleg a nedvességre jobban reagál. A kasok készítéséhez a legjobb anyagnak a rozsnak szalmáját, a zsúpot tartják, melynek szára a búzáénál hosszabb, s így belőle könnyen lehet kast kötni. A kas készítéséhez használt rozsot kézzel cséplik, hogy szára ne töredezzen össze. A kasok fonása nem igényel különösebb kézügyességet, mégis a régi méhészek közül csak kevesen foglalkoztak készítésével. A kaskötéssel a szakajtó-, seprű-, teknő- és fakanálkészítés mellett a cigányok foglalkoztak, melyet vándorkereskedelem, ritkább esetben vásározás útján értékesítettek. A jó munkalehetőséget nyújtó bányákban még nagyon kevesen kerestek biztosabb megélhetési forrást. Szakajtó- és kaskészítéssel a következő falvakban élő cigányok foglalkoznak: Zádorfalva, Szin, Jósvafő, Ragály, Rakaca, Szendrő, Zubogy, Kánó, Ragály és Szuhafő. Bizonyos mennyiségű kas elkészítése után szekéren vagy gyalog keresték fel a falvakat, de megfordultak termékeikkel a környező városok vásárain is. A vásároktól eltekintve nem pénzért, hanem élelmiszerért — búzáért, babért, burgonyáért, szalonnáért, zsírért —, ritkább esetben ruhaneműért cserélték el a kasokat. Csupán az utóbbi egy-két évtizedben terjedt el a kasok pénzért árusítása. A kaskészítéshez nem szükséges sok eszköz. Az egyik a hőrgyűrű, melyet a szalmakötegek vastagságának szabályozására használnak, a másik a szalmakötegek összerősítésénél alkalmazott 10—15 centiméter hosszú, fából vagy vasból készült, hegyes, karikában végződő eszköz, a tőrök. A kasfonás előkészítő mozzanata a szalmakötegek összeerősítésére szolgáló fűz- vagy hársvessző gyűjtése. A levágott vesszőket néhány napig szikkadni hagyják, majd két-három részre hasítják, és belső, puha részeit eltávolítják. A rozsszalmát általában minden különösebb előkészítés nélkül használják fel. Csak a Szuha felső folyásánál ismert a zsúpszalma áztatásos előkészítése, melynek célja a fonatok könnyebb formálhatósága. Nagyon ritkán alkalmazzák. A szálára rendezett rozsszalmát egy külön erre a célra készült gyűrűbe dugják, mely a szalmafonatok egyenlő vastagságát biztosítja. A gyűrű átmérője 2—3 centiméter. A gyűrűvel történő vastagságszabályozáskor a szalma adagolása és annak vesszővel történő egybeerősítése párhuzamosan megy végbe. A szuhafői Kocsis István így készítette a kast: „A bőrgyűrűt zsúppal eltömtem, míg nem lett meg az elegendő mennyiség. A köteget fűzvesszővel erősítettem össze. A zsúpot mindig pótolni kellett, mely a zsúp gyűrűből való kihúzásával, hátulról pedig gyűrűbe való tolásával történt." Bizonyos mennyiségű zsúpkolbász elkészítése után a kaskötéshez kezdtek, mely minden esetben a tetőrésznél kezdődött. ,,A zsupkolbászt be-