A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon

CSELÉDÉLET A KARCSAI TANYAKON 443 mink is felültünk mind a kocsira, oszt ugy vártunk. Gyün az eggyik ur, felül a kocsijára, betakaróudzik a pokróucba, oszt szóul a kocsisnak, hogy hajtson. De bizony az csak ül a bakon, oszt ahogy megfogta a gyeplőüt, hát ugy tartja mereven, de a lovak nem mozdulnak. Aszongya az ur: — Hajts fijam, készen vagyok, mehetünk! De bizony híjába parancsolt az ur, a kocsis meg se mozdult, oszt a lovak se tudtak eggy lépést se tenni. Mikor mán az ur ott bosszankodott eggy ideig, hát aszongya az a kocsis, akinek a gyeplőüjét ellopták az este: — Menne az uram, hajtana az, de nem ereszti az én gyeplőüm, amit az este ellopott, oszt a szügyellőübe dugott el. Az úr meg csak néz, hogy mirül beszél az a kocsis. Hát még elkezdte szidni, hogy mijér mond ilyet, mikor az ü kocsissá ilyet nem tehet, Aszongya a kocsis: —• Nézze meg uram a szügyellőüt, akkor majd nem beszél így. Leszállt oszt a kocsirul az ur. Nézi a lova szügyellőüj ét, hát tényleg ott vóut a két gyeplőüszár. Akkor osztán igen mérges lett a kocsissára, lezavarta a bakrul, oszt maga hajtotta haza a lovakot. A kocsisnak pedig megmondta, hogy reggel szedje a sátorfáját, oszt takarodjon el a tanyábul, amij ér ilyen szégyent hozott rá. (Elmondta: Kovács Albert Karcsa. 1958.) Babonás hiedelmek 1. Vóut itt a Becskeden eggy juhász, de az olyan ember vóut, hogy nem ijedt meg a saját árnyékátul. Az beszélte, hogy eccer kint legeltetett a legelőün. A legelőü közepin vóut eggy nagy fa. Arrafelé vette az utat, mer mán setétedett, oszt éccaka az alatt a fa alatt szokott tanyázni, ha kint maradt a juhokkal éccakára. Ahogy megy a fa felé, hát látja, hogy eggy asszony áll a fa alatt. Gondolkozik, hogy ki lehet az. Aszongya magába: — Mán akárki, de odamegyek, oszt megnézem. Ment hát közelebb, de a két kutyátul alig tudott lépni, mer a két kutyája felesébe csak bújt hozzá. Ahogy közelebb megy, aszongya: — Ki vagy? Hunnan kerültél ide? De az asszony nem szóult semmit, csak állt. Eccercsak elkezdett nyőüni, oszt a feje mán a fa tetejitül is magosabb vóut. Mikor mán az asszony igy megnyőütt, elindult a fenyves felé, a kazlak irányába. A juhász meg utánna. De mire odaért, az asszonyt mán sehun se tanálta. (Elmondta: néhai Rajna István Karcsa. 1958.) 2. A béresökrökkel vóutunk kint legeltetni ketten. Az ökrököt nem hajtottuk haza este, hanem kint háltunk vele, oszt vártuk, hogy mikor gyön a parancs az ökrök hazahajtására. Eggy estefelé az intézőü ur kiizent, hogy