A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon
440 NAGY GÉZA Egy reggel osztán az történt, hogy Cetőü ahogy hajtott ki, hát a bika — amelyik addig olyan jámbor vóut, mint a kezesbárány — nekiment Cetemnek, oszt az meg alig tudott előülle elmenekülni. Bemenekült a karámba, de a bika oda is követte, oszt elkezdte a szarvával a karám fáját lebontani. Jelentették az intézőünek, hogy mi történt, de az csak azt mondta, hogy hajtson ki a pásztor, ne féljen a bikátul, hiszen nem bánt az. No, jóu. Megy a pásztor megint a bikához, meg a jóuszághoz, de a bika megint nekiment. Akkor osztán a pásztor felment az intézőühöz, oszt aszongya: — Tekintetes intézőü ur. én többet nem hajtok ki, mer nekem családom van, hát nem öletem meg magam. Nem vóut mit tenni, el kellett hivatni a napszámosoktul a vén Lovast. Kérdi osztán az intézőü, hogy elvállalja-e a jóuszág őürzését. Aszongya a vén Lovas: — Elvállalom én uram, hogyne vállalnám. Ott érzem én jóul magam. — De mi lessz, ha magának is nekimegy a bika? Ne féljen attul intézőü ur — mongya az öreg —, nem olyan állat az, hogy bántson. Elment oszt a jóuszághoz, de mikor kiért, hát egyenesen a bikához ment. Ahogy hozzáment, elkezdte vakargatni a bikának a fejét. Hát az meg az öreg Lovas vállára hajtotta a fejét, oszt még a kezét is megnyalta. Sokszor megtörtént későübb is, hogy mikor az öreg az ut szélin legeltetett, oszt szekerek mentek az utón, hát a bika elkezdett orditani, oszt ment neki a szekereknek. De az útra sose ment ki, hanem csak az ut szélin hányta a szarvával a főüdet. Hányta addig, mig az öreg rá nem szóult— Elég vóut legény! xA^kkor a bika mint a kezesbárány visszakullogott a jóuszág közzé. (Elmondta: néhai K. Nagy József, Karcsa. 1958^ 2 Vóut Becskeden is eggy hiress gulyás, Nagygulyásnak híjták. De az olyan ember vóut, hogy amit meg akart mondani, hát azt megmondta magának a gróufnak is. Történt eccer, hogy a Hosszuhomokon legeltetett, hát a gróuf elment, hogy megnézze az anyagulyát, amit legeltetett. A Nagygulyás eggy kicsit ivott, hát igen bátran beszélt a gróuffal. Ez nem tetszett a gróufnak, hát kiadta a Nagygulyásnak az utat, eleresztette a szóugálatbul. Mikor elment, aszongya a Nagygulyás: — Méltóuságos gróuf ur, emlékezzen a szavamra, hogy fog még utánnam járni, hogy gyüjjek vissza. El is kőütözött lakni Karosba, az anyagulyához meg más gulyást küldött a gróuf. Telt,múlt az időü. A gróuf eccer kiváncsi lett, hogy milyen lehet a gulyája, hát befogatott, oszt lement megnézni a gulyát. De nem telt öröme a jóuszágok nézésébe, mer a jóuszág csak árnyéka vóut a régi gulyának. Lefogytak az állatok, csont, meg bűr vóut valamennyi. Bosszankodott a gróuf, oszt kérdi a gulyást, hogy mi baja a jóuszágnak. Aszongya a gulyás:
