A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon

CSELÉDÉLET A KARCSAI TANYAKON 439 den a gróf szervezett ugyan iskolát a birtokához tartozó cselédgyermekek számára, de itt is kevesen jutottak el az elemi iskola befejezéséig. A cselédélet nem sok szabadidőt engedett a cselédeknek. A jószág körül el kellett végezni a munkát ünnepnapokon is. A vasárnapi pihenőnapot pedig rendszerint a saját munkája végzésére fordította a cselédember. A szórakozásra tehát kevés idő jutott. Szokásaik általában megegyeztek a falusi emberek szokásaival. Fonó a tanyákon nem volt. A fiatalság bált rendezett, ha mulatni akart. Ez sem volt azonban gyakori. Csak a sátoros ünnepeken és nyáron egy-két alkalommal, mint az aratás és cséplés bef ejezésekor. Ezeket a bálokat rendszerint a kocsiszínben tartották, vagy a szín előtt zöld gallyakból sátort csináltak és abban. 1920-ig ezeken a bálokon a rüuő

33 citerázott, 1920-tól azonban már cigányzenekart fogadtak. A bálokon nemcsak a tanyasi fiatalság vett részt a Becskeden, hanem a falusi legények is ki-kilátogattak. Ezt azonban 1930 után az intéző megtiltotta, mert rendszerint verekedés tört ki a falusi legények és a béreslegények között. A bálokon a leggyakoribb tánc a csárdás volt. 1920 után azonban a tanyasi fiatalság volt az, amelyik elterjesztette a faluban a városi táncokat. Itt váltak divatossá először a népdalok helyett a városból hozott dalok is. Ennek oka az volt, hogy a városban szolgáló cselédlányok, továbbszolgáló katonák által hozott táncokat, dalokat hamar átvették. Télen a reggeli és délutáni etetésnél is alkalom volt a mesére. Egyegy jó mesélő béresnek olyan sikere volt, hogy a többiek még az ökre etetését is vállalták addig, amíg mesélt. A téli esték voltak azok, mikor egy-egy helyen gyakran összegyűltek. Itt is előkerültek a mesék, de méginkább a babonás történetek. A volt cselédeknél ma sem lehet olyan számban találni a meséket, mint ahogy várnánk. Inkább a babonás történetek azok, amelyek szóba kerültek ezeken az összejöveteleken. Ezekből mutatok be néhányat az alábbiakban: Pásztortörténetek 1. A vén Lovas, aki hiress gulyás vóut, a Biharomba szóugált, Hát összeveszett az intézőüvel, oszt ott kellett neki hagyni a jóuszágot. Helyette Cetőüt tették meg pásztornak. A napszámosokhoz nem vóut kit küldeni, hát az intézőü odaküldte. Járt hát az öreg a napszámosokkal. Rendbe is lett vóuna minden, csak Cetőü nem hagyott neki békét. Mindég csúfolta, mindég kiabált utánna: — Hiress pásztor mire szorultál? Itthagytad a jóuszágot? Meguntad a pásztorságot? Nem vágyói vissza a jóuszághoz? A kerülő, akinek az öreg Lovas komája vóut, nem birta mán tűrni a csufolóudást, hát aszongya: — Komám, hát hogy tudod ezt tűrni? Tanítsd mán meg ezt a Cetőüt! Biztasd rá a jóuszágot. De az öreg csak mosolygott, oszt aszongya: — Ne félj komám, majd elgyün annak is az ideje.