A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon

436 NAGY GÉZA 7. 1 kat. hold kukoricaföld 8. 300 négyszögöl krumpliföld 9. 2 db szarvasmarhatartás 10. 1 db kocatartás

29 Ezenkívül a család vállalhatott részes művelésre annyi földet, amenynyivel megbírt. Tarthatott több jószágot is, mint amennyit a szegődéskor kikötöttek. Ehhez azonban az kellett, hogy valakitől jogot szerezzenek. Ez legtöbbször sikerült is, mivel mindig akadt olyan cselédember, aki nem tartott annyi jószágot, amennyi a szegődéskor számára lehetővé vált. Bár az is igaz, hogy a cselédek több jószág tartásába a cselédek kisebb vezetői sokszor beleszóltak, mert maguknak vagy rokonaiknak akarták azt biztosítani. Ez volt tehát az alapjuttatás. Ha azonban valaki a rangsorban feljebb lépett, az már többet kapott, Ezeknél a következőképpen alakult a bér: a kerülő, elsőbéres ugyanazt kapta, mint a béres, de két darab szarvasmarhával és egy darab kocával többet tarthatott. A mesteremberek is ugyanannyi jószágot tarthattak, mint a kerülő és az elsőbéres, de ezenkívül 3— 4 q terménnyel többet kaptak. A béresgazda, főgépész, magtáros pedig dupla kommenciót kapott. Az uradalom biztosította a cselédeknek a lakást. De hát milyen lakást? Adatközlőm erről így emlékezett: ,,Eggy pitvaron négyen laktunk, vagyis négy szobaajtó nyílt eggy közös konyhára. A Góróson is, meg a Csermelyen is két sor lakás vóut. A eggyiken eggy konyhához négy szoba, a másikon eggy konyhához két szoba tartozott. Dehát abba az üdőübe vóut olyan szoba, hogy két-három család is lakott benne. Még én is Ferkoviccsal laktam eggy szobába. Hát kettéosztottuk eggy vonallal, oszt a fehirnép közzül az eggyik a ház főüggyének az eggyik felét tapasztotta fel, a másik felét meg a másik. Későübb osztán mán nem engedték meg, hogy annyi lakjon eggy házba. Mán legutóubb meg olyan lakások vóut, hogy eggy konyhához tartozott eggy szoba meg eggy kamora."

30 A tanyákon jobb lakáskörülmények között csak a béresgazda, főgépész és a magtáros lakott. Nekik ugyanis szoba-konyhás lakás járt. Ahhoz, hogy valaki a rangsorban feljebb emelkedjen, sokszor nem a rátermettség döntött, hanem az ismertség, a protekció. Rendszerint az elmenő kerülő, béresgazda vagy más tisztségviselő javasolt maga helyett az ismerősei közül, vagy pedig az intéző jóembere került a megüresedett helyre. A cselédség nagy többsége azonban abban a beosztásban öregedett meg, amelyikben dolgozni kezdett. Sőt, amikor az ereje már fogytán volt, örült, ha megmaradhatott, ha munkát kapott, s akármilyen munkát elvállalt, csak maradhasson, mert ugyan hova is mehetett volna máshova, mint koldulni erejét veszítve. Ha valaki megbetegedett, akkor ökréhez vagy lovához napszámost állítottak vagy gyalogbérest, az orvosi költséget pedig az uraság fizette. Természetes, hogy csak rövidebb ideig tartó betegségről lehetett szó. A cselédember is igyekezett dolgozni amíg csak bírt, mert az uradalmi ta-