A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

LAJOS Árpád: Mancsozás, tekézés (népi gyermekjáték)

418 LAJOS ÁRPÁD adós változatban). Nagy a valószínűsége, hogy a „kuglizás" új elnevezés. (163. old.) Huskizás Lőrinciben (Heves m.). E változatban a hátrányos szerepet játszó csapat helyett, a fogók helyett csak egy játékos játszik, az „őr", aki már a játék elején lyukba akarja gurítani a nála levő fagolyót, ezt igyekeznek az ütők botrádobással elütni, mielőtt a golyó a lyukba kerül. A továbbiakban az őr az elütött golyó lyukbatevésével igyekszik megelőzni a botjáért kifutó ütőt, s ha hamarabb beteszi a golyót a lyukba, mielőtt az ütő vonala mögé visszatér, azzal az egy ütővel helyet cserél. Ez a változat félcsapatjáték. Gyűjtő: Szelényi Endre (163. old.). Botos játék, csőszjáték. Csak feljegyzés Bács-Kiskun megyéből, Rém községből. Gyűjtő ismeretlen. (163. old.) A fagolyós játék egyéb típusai Mancsozás pontgyűjtésre. A matyóság dél-bükkaljai szigetén, Tardon párban játszották. Két játékos vágott magának egy-egy mancsozó fát, kb. 80 cm hosszú husángot, mely alul, a vastagabbik végén a golfozó bot ütőrészéhez hasonló elgörbülésben,vagy visszavágott, vastag elágazásban végződött. A játékhoz való fagolyót, a mancsot leginkább a szőlő dudorából vágták és faragták ki, hogy jó szívós, ütésálló legyen. Az egyik játékos letette a mancsot a föld egy jól kiemelkedő pontjára. Társa vele szemben messze állt, kissé oldalt, s várta az ütő ütését. Az ütő a golfozóhoz hasonló, oldalról lendítő mozdulattal megcélozta és elütötte a mancsot, de úgy, hogy utána a botot földrefektette. Társa a kapó, ha tudta, a mancsot a levegőben elkapta. Ha nem, akkor arról a helyről, ahol megkaparintotta a földről a mancsot, megcélozta a földre fektetett botot. Ha eltalálta, vagy ha a fagolyót már a levegőben megkapta, helyet és szerepet cseréltek. Ha egyik sem sikerült, az ütő egy pontot kapott, s újból üthetett, társa a kedvező fordulatig „lent maradt". Mancsozás kóty ázással (botpárok összeütésével). Három pár áll egymással szemben kb. 20—25 m távolságra. Két szélső pár: az ütők, egy középső párt, a fogókat fogja közre. A szembenálló párok szövetségesek. Mindegyik ütő (összesen négy) egy-egy gödröcskében tartja a mancsfa (60 cm hosszú husáng) végét. A közbülső pár valamelyike, az egyik fogó, a mellette levő ütőnek feldobással feladja a mancsot, melyet emez a mancsfa gyors kiemelése után elüt. De már szalad is szemben levő társa felé, amaz ugyancsak. Egymáshoz futván, összeütik botjaikat, majd visszafutnak, hogy idejében beüthessék botjaik végét az elhagyott gödröcskébe. A fogók elfogják a mancsot, s a gödörbe juttatással iparkodnak megelőzni az ütőket. Ha ez sikerült, vagy már levegőben valamelyikük elkapta a mancsot, helyet és szerepet cserélnek azzal a párral, amelyik éppen ütött. (Palóc etnikai kutatócsoport adatai Heves megye Felsőtárkány és Nagytállya községből, az egri múzeum tulajdonában, s gyűjtésem a borsodi Ároktő községből, „botpedző teke" néven.)