A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

LAJOS Árpád: Mancsozás, tekézés (népi gyermekjáték)

MANCSOZÁS, TEKÉZÉS 415 szívós, keményfából faragva. (Kámba = görbés bot.) A két csapat játékosainak száma 6-6, legfeljebb 8-8. Itt is az ütők álltak szemben a kapókkal. Az ütők vonalat húztak maguk elé széltében, ez volt a métavonal. A játék kezdetén az ütők magukhoz vették a kámbákat és a tekét, majd kiválasztottak egy adogatót. Mindkét csapat egymással szemben, egyébként szétszórt alakzatban állt fel. A játék lényege az volt, hogy a kapók az ütőket kámbáiktól megfosszák. Az adogató társai előtt feldobta a tekét. Az ütők — s ez megint új változat —• röptében egyszerre megcélozták, s ugyancsak egyszerre vágták a lehulló tekéhez kámbáikat. A sok közül egy vagy két ütő rendszerint el is találta. Repült a teke a kámbákkal együtt a kapók felé. De rohantak az ütők is kámbáikért, hogy idejében visszaváltsák ezeket a métavonal mögé. A kapók — mint ahogy az említett változatokból már tudjuk — siettek elcsípni a tekét, s a leggyorsabban futó társuknak adták, fusson vele a métavonal mögé, előzze meg bármely ütőt. Ha sikerült, a két csapat cserélt. Ha a kapó a megszerzett tekével későn futott be a métavonal mögé, vagy meg se kísérelte a versenyfutást, ez esetben odanyújtotta vagy odagurította a tekét az adogatónak, hogy a játék ismétlődjék. Igen gyakran fordult elő, hogy az ütők egymás után elvesztették a kámbákat. Vagy nem találták, vagy nem találták érdemesnek kifutni értük, mert a kapók lerohanják őket. Ekkor következett egy új fordulat, mely a nép leleményességére oly jellemző: a kapók még adtak egy utolsó alkalmat a kámbák hazamentésére: ez volt a tornyocskázás. A kapók félreálltak a kámbáktól, s egy társuknak odaadták a tekét. Ez tornyocskázni kezdett vele, vagyis háromszor feldobta, mindig magasabbra és magasabbra, közben elelkapta. Pia ez alatt az idő alatt akadtak ütők, akik kámbájukért kiszaladtak, s visszavitték a métavonal mögé, folytatódhatott a játék. Ha nem, a két csapat ugyanúgy helyet és szerepet cserélt, mintha a kapók megelőzték volna a kámbát visszaváltó ütőt. A Hernád melléki Szikszón, Aszalón, Csobádon, Ináncson, Novajidrányon is jól ismerték ezt a játékot: ha feldobással játszották, kámfázásnak hívták. Földöngurítós párja tekézés néven volt ismert. A kámbázás, kámfázás elnevezés az ütőbothoz fűződik (a kámba, kámpa, kámfa kampós görbebotot jelent). A Hegyalja nyugati részében, főleg az Aranyos völgyében — Árka, Mogyoróska — megint tekézés néven emlegetik. Lejátszása azonos a kámbázáséval. Ez a hajítóbotos játéktípus szokásos volt a taktaközi Taktaszadán, Prügyön, Csobajon, Taktabájon tekézés elnevezéssel. A Bodrogközben (Tiszakarád, Karos, Bodroghalom) legelterjedtebb elnevezése tekézés, de szórványosan feltűnik a mancsizás játéknév is.

4 Követni tudtam e játéktípust a borsodi Tisza mentén (Tiszaluctól Tiszabábolnáig — ez utóbbi községben mancsozás néven találkoztam vele. Mezőcsáton — általában a Tisza mentéhez hasonlóan tekézésnek nevezik nemcsak a lyukbaterelgetőst, hanem az ütőbotost is, tehát itt megint két típusban van meg a fagolyós játék, mint a már említett Dél-Bükkalján, Sály községben. A mezőcsáti öregek úgy emlegetik, hogy köténnyel játszották, a megcélzott, messze