A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

HUSZTY Sándor : Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871

38 HUSZTY SÁNDOR 1870. így sértődötten kísértette őt meg Emil Brunner von Wattenwyl Bécsből augusztus 18-i levelében. Felajánlotta neki gyűjteményének őri állását évi 600 forint fizetéssel. Választ nem kapván szeptember 14-én újra kérdezi. Herman Ottó szeptember 25-én írta meg elutasító döntését Brun­nernek, de előbb Brassaihoz fordult az osztrák entomológus levelével, aki írásban mondta el véleményét. „Édes Herman ur! Tegnapi javaslatára azért nem feleltem, mivel nem tudtam formába önteni a feleletet. Jobb is Írásban; mert egyfelől meg­fontolást és szerkesztést igényel; másfelől hosszasacskán is kell mo­tiválni. Maga a felelet egyébaránt elég rövid s abban áll, hogy én azt az el­menő tervet oly gyermekes meggondolatlanságnak, vagy ha ugy tet­szik meggondolatlan gyermekségnek tartom, melynek elémozditására egy lépést sem tehetek, egy ujjamat sem billenthetem jó lelkiisme­rettel. Vegyük elébb a helyzetet. Nagysád most egy közintézet hivatalnoka, és ezennel és ezentúl egy magános egyén szolgája akar lenni. Ne tiltakozzak a legkevésbé is a 'szolga' kifejezés ellen. Mihelyt egy egyén a másiktól fizetést vesz, már szolgája annak, a csizmatakaritás­tól a magán és belső titoknokig. Nagysád tehát tettesen és valóban Brunner ur komornyikjának áll. Azt se gondolja, hogy a tudomány megnemesiti azt a szolgálatot. A tu­domány, édes barátom, a nagysád esetében csak az a paszomántos li­béria, melyet a nagy ur ád inasa hátára, nem azért hogy ennek adjon fényt, hanem hogy a magáét ragyogtassa. Nagyon csalódik tehát nagyságod, ha azt hiszi, hogy a tudomány ba­rátság kötelékül fog szolgálni a két fél közt. Ez erkölcsi lehetetlenség; mert a barátsági viszony fennállhatásának okvetlen feltétele a kölcsö­nös függetlenség. Ez pedig abban az esetben, midőn egyik a másikat élelmezi, természetesen nem létez. Talán Brunner urnák minden aristokratai — (a legszélesb értelemben véve) — gyarlóságoktól ment személyes jellemét veti nattsád a mér­legbe? — Tegyük hogy ugy van; ugy de ennek megítélésére nincs fo­gantyúja. Mert az a Brunner, akinek nattsád vendége, mégpedig az ő kedvencz tanulmányát elémozditó, szenvedélyének szolgáló, ingyen és független szolgáló vendége, és az a Brunner, akinek nattsád fizetett cliense: az a két Brunner, mondom, különböző két egyén. Erre persze azt gondolja nattsád, hogy én pessimista vagyok. Óhajtom, hogy ne ocsúdjék kedvetlenül ki ámulásából. Nattsád tiltakozik a kedden estve emiitett közmondás ellen; félő, hogy rövid időn nem fog tiltakozni eme másik ellen: wessen Brod ich esse, dessen Lied ich singé. És nagyon hibáznék nattsád, hogy az utóbbi mondást jelen helyzetére is alkalmazhatónak hinné. Hibáznék elsőben azért, hogy csak egy esetről, megfelelő mások összehasonlítása nélkül csak ferde és hebe­hurgya ítéletet hozna. Nattsádnak pedig, mint fiatal embernek, össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom