A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

TÓTH Pál: Az 1920-as nemzetgyűlési választások története Miskolcon

306 TÓTH PÁL tozó, de 1919 október-novemberében a legfontosabb kulcspozíciókat megkaparintó köztisztviselő — „keresztény polgári" — vármegyei tisztviselő és katonatiszti csoportok között jelentkezett hallatlanul kiélezett, leplezetlenül nyílt és elkeseredett pozíció- és hatalmi harc formájában. Az 1920-as választásokat megelőző politikai küzdelmek 1919. december végére érthető módon, elsősorban a jelölések kérdésében, rendkívül megélénkültek. A keresztény blokk pártjai úgy tervezték, hogy a választásokon egymással szemben nem léptetnek fel jelölteket, és egymás jelöltjeit kölcsönösen támogatják. 40 választó kerületben sikerült megegyezésre jutni a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Kisgazdapárt 1920. január 8-i tanácskozásán. Ennek azért volt jelentősége, mert az akkori választójogi rendelkezések lehetővé tették, hogy ha ellenjelölt nem lép fel, az egyetlen jelölt szavazás nélkül is megválasztottnak tekinthető. Igaz a Nagyatádi-féle Kisgazdapárt eredetileg a mandátumok 70%-ra tartott igényt, azon az alapon, hogy az ország lakosságának 70%-a paraszt volt. Ezt persze a KNEP nem fogadta el, így azután 70 kerületben teljesen nyílt maradt a küzdelem, itt a keresztény pártok képtelenek voltak bármilyen megegyezésre jutni. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az egyes pártokon belül is a legkülönfélébb politikai csoportok tevékenykedtek, akik mind saját jelöltjeiket igyekeztek favorizálni. A vidéki, legalábbis a borsodi és miskolci helyi pártszervek ugyanakkor semmilyen hajlandóságot sem mutattak az országos pártvezetés döntéseinek végrehajtására, és pontosan a jelölések kérdésében bizonyultak a keresztény kurzus pártjainak helyi korifeusai igen nehezen kezelhetőknek. A választásokat, mint már utaltunk rá, olyan politikai szituációban írták ki, amikor teljes volt a felfordulás és zűrzavar az ország gazdasági és politikai életében. Ez a körülmény viszont nem a központi hatalomnak, hanem éppenséggel a helyi hatalmasságoknak, klikkeknek kedvezett. Vidéken persze sokszor még maguk a keresztény pártok vezérei sem igen tudták megmondani, hogy mi az elvi-ideológiai különbség mondjuk pl. Bottlik József kisgazda, vagy Róbert Emil keresztény nemzeti párti jelölt között. Miskolcon a választások előtt folyó politikai csatározások során meglehetősen jól kivehetők voltak a frontok; az egyik oldalon állottak a régi munkapárti közigazgatás letűnt nagyságai, a másik táborban, a „keresztény táborban" pedig a vármegyei dzsentrik, a városi köztisztviselők nagy többsége, a karhatalmi egységek tisztikara, és a miskolci polgárságnak egy meglehetősen szűk körű, de annál befolyásosabb csoportja, mindenekelőtt az állami hivatalok tisztviselői stb. A kép persze sokkal bonyolultabb volt a valóságban; ennek áttekintésére vállalkoztunk akkor, amikor témánkul az 1920-as nemzegyűlési választások miskolci történetét választottuk.