A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

KILIÁN István: Latin nyelvű komédia 1720-ból a miskolci levéltárban

228 KILIÁN ISTVÁN fex), a hazugság csodája (prodigium mendacii.) Hatásosan és kifejező módon adja elő Licelinus lerészegedésének a történetét: a bortól teljesen lerészegedve elaludt, amikor megtámadta őt az árnyékvilág dühös csapata. Tagjai remegni kezdtek, reszketett a félelemtől, az ijedtség álmában a csontja mélyéig hatolt, s amikor felébredt, a halotti leplet, az íj vesszőket és a homlokára erősített szárnyakat megtalálta. A legnagyobb seb akkor érte, amikor megpillantotta, hogy egy halotti tumbán fekszik. Akkor aztán minden porcikáját átjárta a félelem és a remegés, amit még elmondani is alig tud. Az ismeretlen szerző Eudaemonnal mondatja el az ifjúi, víg életről vallott felfogását, s ezzel elárulja a darab nevelési célzatát. Ahonnan hiányzik a tiszta szemérem, vagy ahol a jámborság a földre terítve hever, onnan eltávozott az ősi erény. Az ifjú ember lakomákban, a táncban, a játékban, az álomban és a tréfában leli a kedvét, s nem tudja biztos helyét megtalálni. Eudaemon szájából komolyan hangzanak ezek a szavak, mintha az ifjúságot akarná ezzel megróni. Lehetséges, hogy ennyire szigorú a szerző, mégis éppen a jókedvű tréfára vagy annak ugyancsak tréfás megtorlására éppen ő biztat? Lehet tehát ezeket a korholásokat komolyan venni? Lehetséges, hogy a szerző Eudaemont is nevetségessé akarta tenni, hiszen éppen Eudaemon mondja Licelinusnak, amikor ő újból visszafogadta kegyeibe, hogy a tréfát csak tréfával lehet megtorolni (Fraus fraude scite luditur). Ha téged — mondja Eudaemon Licelinusnak — Cyprinus a szellemekkel tréfált meg, ugyanezt te is meg tudod tenni. S máris felhívja az őt körülvevő szolgák figyelmét, hogy ők legyenek az úgynevezett szellemek, s addig üssék-verjék a cselvető Cyprinust, amíg úgy látják, hogy a cselt elegendőképpen megtorolták. A komédiában három szereplő személy karaktere kontúrozható. Klaszszikus komédiáktól örökölt alaknak tűnik Licelinus személye. Mellette a két szolgavezető. Az egyik Cyprinus, akiről csak testvérei megjelenése után derül ki származása. Határozottabb karakter, jobban megrajzolt figura Cyprinus. Kevésbé jól sikerült alak Eudaemon, akit már a neve is (jó szellem) jóra predesztinál. Ugyanakkor azonban száműzetéséből való visszahívása után oly könnyedén ad tanácsot Licelinusnak a Cyprinus elleni tréfára, mintha mindig is a cselvetés lett volna a mestersége. A jellemek rendszerétől függetlenül a szerző igen ügyes, nagyon jó komikus helyzeteket tudott teremteni, amelyeket csak akkor tudunk igazán megérteni, ha tudomásul vesszük, hogy ezt a darabot diákok adták elő, s a diákszínpadon diáknézőközönség előtt ez a komédia másként hathatott, mint azt mai szemléletünk szerint gondolnánk. A diákok már akkor elkezdtek nevetni, amikor társukat meglátták a színpadon. Nyilván harsány nevetés lehetett úrrá a nézőközönségen akkor, amikor társuk a részeget kezdte játszani. A szellemeknek, Cyprinus testvéreinek a megjelenése sem lehetett olyan tragikus, mint amennyire a moralitás játékokra asszociálva gondolnánk, hiszen a jelmezbe öltözött diáktárs csak újabb nevetségre adhatott okot. S azután jött Licelinus ébredése, ijedtsége, a rendezői utasításokból jól kitapintható verekedések, tulakodások sora, majd a hízelgő Eudaemon elkergetése, a Rossz ideiglenes győzelme, majd egy újabb cselvetés,