A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

ZÁDOR Tibor: A diósgyőrvasgyári munkások művelődési törekvései a századfordulón

284 ZÁDOR TIBOR hogy 1891-ben a mai leányiskola emeleti nagytermében színpadot létesítettek, amelyet a művészet szolgálatára szántak. A színjátszáshoz a pedagógusok a gyermekekben is kedvet ébresztettek. A vasgyári iskolák tanévvégi értesítőiben már 1892-től kezdve olvashatjuk, hogy „az iskolás gyermekek a fiúiskola dísztermében felállított színpadon egy kis színdarabot játszottak, énekeltek, szavaltak."

12 A szereplők túlnjromó része munkásgyermek volt. A későbbi felnőtt színjátszók java része már ezeken az előadásokon kezdte meg a szárnypróbálgatásait. Az iskolában felállított színpadot néhány év múlva a vasgyári vendéglő emeleti termébe helyezték át. Ez a színpad a Tisztviselők Dalegyletének birtokába került és 1956-ban bekövetkezett lebontásáig számtalan rendezvényt mutattak be rajta. A vasgyári népművelés egyik otthona tehát a vasgyári kaszinó nagytermében épült ki, ahol az első világháborúig nyaranta hivatásos színjátszók szerepeltek. A századforduló után azonban a munkások és családtagjaik egyre ritkábban jelenhettek meg az ott rendezett előadásokon. A másik, sokkal nagyobb hatásfokkal működő művelődési otthon kialakítása szoros kapcsolatban állt a helyi munkástársadalom szervezkedésével. Diósgyőrvasgyárban 1893-ban fejlődött oda a helyzet, hogy megalakult az első munkásegyesület, a Jószerencse Dal- és önképző Kör. A 93-as alapszabály szerint a dalkör célja: ,,a dal művelése, a társasélet fejlesztése és a magyar nemzetiség eszméjének terjesztése". Ezen célok elérése végett az egylet hetenként legalább kétszer dalórákat tart, dalestélyeket, kirándulásokat szervez, s alkalmilag valamely hazafias-, templomi, temetési és jótékonycélú ünnepélyen közreműködik.

1:! Nagy jelentőséggel bír, hogy 1895-re már létrehozták az 1500 kötetből álló könyvtárt, amely alapját képezte a későbbi híres, 12 500 kötetből álló könyvtárnak. Olvasóteremről is gondoskodtak, ahová a budapesti és miskolci polgári újságokat járatták. A kapitalista fejlődés a múlt század utolsó évtizedeiben Miskolcon is megindult, 1879 és 1897 között 10 gyárüzem jött létre. 1893-ban a miskolci gyári munkások száma kb. 1200, ugyanekkor az Iparkamara jelentése szerint iparral 4558 férfi és 653 nő, összesen 5211 ember foglalkozott. Ekkor a diósgyőri vasgyárban 3038 a munkások létszáma. A miskolci gyárakban dolgozó munkások is felismerték a szervezkedés szükségességét, s 1893. július 30-án elhatározták, hogy „a társas élet és a szellem fejlesztésére egy gyűlhelyet, egy munkás önképző egyletet alapítanak."^ Az alakuló közgyűlést csak az alapszabályok jóváhagyása után, december 3-án tartották meg. Sajnos, ennek alapszabályát nem sikerült megtalálni. Az egyesület olyan eredményesen kezdte meg működését, hogy néhány hét múlva, 1894. január 23-án a kereskedelmi és iparkamara gyűlésén az iparhatóság panaszt emelt, hogy ,,a nagy anyagi áldozatok árán fenntartott »munkásképző egyleteket^ tagok hiánya folytán feloszlatni kell, míg a szocialisták egyletébe, amely ^államellenes célokat követ« tömegesen iratkoznak be a munkások."^ A miskolci kamara memorandumban tiltako-