A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)
KEMENCZEI Tibor – K. VÉGH Katalin: Leletmentések és ásatások 1969-70-ben
LELETMENTÉSEK ÉS ÁSATÁSOK 1969—70-BEN 511 megmaradt részén leletmentő ásatást végeztünk. Ennek eredményeként megállapíthattuk, hogy két, egy új kőkori és egy rómaikori települési szint volt. Az előbbi az alföldi vonaldíszes edények kultúrája népének hagyatéka, míg az utóbbi az előkerült terra sigillata töredékek alapján az i. u. II— III. századra keltezhető. Tiszaszederkény (ma Leninváros) A Tiszai Vegyi Kombinát műszerészműhelyének alapozása közben három honfoglaláskori temetkezést bolygattak meg. A sírok megmaradt részét feltártuk. Kettő lovas temetkezés volt. Az előkerült leletanyagban zabla, kengyelek, íj csontok, aranyozott ezüst övveretek, nyílhegyek találhatók. A lelőhelyen több sír nem került elő, valószínűleg évekkel ezelőtt, a gyár építését megelőző tereprendezéskor pusztultak el. 1970. Alsódobsza (szerencsi j.) A község keleti részén, a Megyaszó felé vezető út mentén fekvő szántóföldön kapálás közben Dobrosi Barna aranykarpereceket és bronztárgyakat talált. A lelőhely megásatása során további bronztárgyak kerültek elő. A kincslelet a későbronzkorból származik, s összesen 10 aranykarperecet és 40 bronztárgyat tartalmaz. A bronztárgyak között tokosbalták, lándzsák, sarlótöredékek, tűk, kézvédő spirális korongja, kardpengetöredék, fűrészlemezek, faléra, spirális huzal, öntőrögök vannak. Edénytöredékeket nem találtunk, s ez azt bizonyítja, hogy a tárgyakat nem agyagedényben, hanem bőrbe vagy vászonba csavarva rejthették el. Edelény A Sajószentpéterről vezető út mucsonyi elágazása közelében lévő homokbányában két mammutfogra bukkantak. Ezeket Kovács József hozta be a múzeumba. Ernőd (mezőcsáti j.) Az istvánmajori Űj Élet Tsz homokbányájában egy kelta urnát talált Barna Gyula MÁV forgalmi tiszt. A helyszíni szemle során több lelet nem volt látható a területen. Háromhuta (sátoraljaújhelyi j.). A Zabarla-tetőn egy későbronzkori bronz balta került elő. A lelőhelyet Gömöri János sárospataki régész tekintette meg, de újabb leleteket nem talált.