A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

SELMECZI KOVÁCS Attila: Torkos csűrök Észak-Borsodban

TORKOS CSŰRÖK ÉSZAK-BORSODBAN 443 A gerendavázas torkos csűrök hagyományos és újabb építésszerkesztése közötti különbségek a falazat elkészítésében is kifejezésre jutnak. A hagyományos falszerkezet zsilipéit technikával készült. Az épületváz oszlopainak egymás felé néző oldalába középen 4—5 cm mélységben és hasonló szélességben vájatot véstek, amit zsilipnek, zsilyipnék neveztek. Az oszlopokba vájt zsilipekbe az oszlopok közének megfelelő hosszúságú, 20—30 cm szélességű, fejszével durván faragott bükk vagy tölgyfadeszkákat raktak egymásra egészen a tetőgerendáig. A deszkák egyenetlen széleik miatt nem illeszkedtek egymáshoz, ami a csűr szellőzésének előnyére vált (1. kép). Ennek a falkiképzésnek leegyszerűsített, újabb megjelenési formája az egyszerűen oszlopokra szögezett deszkafalazat (7. kép). Újabb, elég ritkán előforduló falszerkesztési eljárás volt a vessző fal, fonottfái készítése torkos csűrön. Bár sok helyen ezt a falkiképzést jobban kedvelték, mert a berakott termény levegőzését egyenletesebben biztosította, mint a ravásfal. Ennek ellenére sajátos módon a nagygazdák torkos csűrjeinél nem kapott polgárjogot. Nem tartották elég rangosnak, a helybeli felfogás szerint „nem pásszolt a torkos csűrhöz" (Felsőkelecsény). Ezért a torkos csűrök építésének újabb felendülése során, a már változó szerkesztési eljárások között jelenhetett csak meg (8. kép). A vesszőfal az anyagtakarékosság, de a hagyományos szerkesztésmód leegyszerűsítésével bekövetkező építőeljárás megváltoztatásának tükrözője lehet. A hagyományos gazdálkodás idején a csűrfolyosó kiképzésében elsődleges törekvés a megfelelő méret' kialakítása, a minél tágasabb kapubejárat biztosítása volt. A csűrfolyosó, a szérű a gabona behordása idején beállóhely, átjáró helyiség szerepét töltötte be. A kévékkel megrakott szekérrel a csűr alá hajtottak, és innen adogatták le a kévéket a két oldalon elhelyezkedő tárolóhelyiségekbe. Erre a munkára legmegfelelőbb a torkos csűr bejárati megszerkesztése volt, amely méreteivel biztosította a zavartalan behordást. A csűrfolyosó hátsó részét sem lehetett lezárni, mert a berakodás után a megüresedett szekérrel a csűr mögötti rakodókertbe mentek ki, ahol megfordulva jutottak vissza a csűrfolyosón át az udvarra. Az átjárás miatt a csűrfolyosót teljes szélességében és magasságában szabadon hagyták, még peremfalazást sem készítettek. Az átjáráshoz legmegfelelőbb a nyitott folyosó volt (1. kép). Azonban a csűr munkahelyként is szolgált a gabona szemkiválasztására és tisztítására. A télbe nyúló hosszadalmas munka a helyiség védettségét igényelte. A folyosót elöl és hátul rendszerint nagy, kétszárnyú kapukkal zárták le, amelyek mérete a folyosó méretéhez alkalmazkodott. A kapuszárnyak magassága megegyezik a falmagassággal, hosszuk pedig a csűrfolyosó szélességének felével (kb. 2,5—3,5 m). A kapuszárnyak mérete a megrakott szekér befogadására volt számítva. A gyalogos bejárásnál nehéz a hatalmas kapuszárnyakat mozgatni. Ezért legtöbb esetben az egyik kapuszárny síkját 80—90 cm széles kapuhaj lássál törték meg, vagyis egy keskenyebb kapunyílást is biztosítottak az egyik kapuszárnyon. Néha alacsony kiskaput nyitottak rajta (7. kép). A kapuszárnyakat jelenleg függőlegesen álló deszkákból készítik, amelyeket alul és felül vízszintes, középen átlós irányban elhelyezett deszka-