A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

KILIÁN István: Latin nyelvű komédia a XVIII. század elejéről a Borsod megyei Levéltárban

396 KILIÁN ISTVÁN a szerző tudatosan szerkeszti a társadalmi szatíra felé is hajló komédiáját. Magyar színpadon talán először jelenik meg a mesterember. Sartor tipikus figura. Reális jelenet a 4. inductio, amelyben Sartor a szidalmak özönét zúdítja a szabóinasra. Szinte belefojtja a szót. Salacon csak épphogy oda tudja vetni Sartornak kérdését, a miértet. Erre azonban zúdul az újabb szidalomzápor, anélkül, hogy a szidalmak okát Sartor a legkisebb mértékben is meg tudná magyarázni. Csak egyetlen álokot tud felhozni Salacon ellen, azt, hogy katonának akar beállni, s el akarja pusztítani Sartor házát és házanépét. Salaconról azonban sosem derül ki, hogy valaha is katona akart volna lenni. Komikus az, hogy Sartor sejtése végül is mégis valóra vált. Jellemző, hogy Salacon éppenúgy becsmérli a később neki alárendelt Vulcanus munkáját, ahogyan Sartor becsmérelte valaha az ő munkáját. A szabómester megelőzendő Sartor támadását, maga szervez hadsereget. Nagyszerűen használja fel itt is az író a komikus lehetőséget. A famulusok egy része, fegyver híján mesterségük eszközével, a tűvel indul a Salacon elleni háborúba. Reális figura Salacon is. Sokat panaszkodik a munkára, éjjel-nappal dolgoznia kell, ülve alszik el, remeg keze, lassan már látni sem lát. Büszke tudására, testi erejével is dicsekszik. Az ismeretlen szerző azokat is tolla hegyére tűzte, akik egyéni érdemeiket csupán családjuk eredetében keresték. Nevetségessé teszi Salacont, amikor származására hivatkozik. Az istenek, közé emelkedett Salacon pedig nem ismer határt a dicsekvésben. Salacon istenné válva tehát minden bizonnyal a hatalomra jutott és már saját társait, sem becsülő embert példázza. Közelsem olyan jól kontúrozott figurák. Mars, Mercurius. Ök Sartor és Salacon figurái mellett mintha elsikkadnának. Ugyanakkor karakterisztikus egy epizódszereplő, Vulcanus. Bizonyos, hogy ez a vígjáték gyakorlott szerző munkája, hiszen rendkívül meggyőzően, motiváltan vezeti végig Salacon alakját a komédián. A szabóinas előbb csak arra panaszkodik, hogy gondolatai majd szétvetik a fejét, majd azon kezd gondolkodni, hogy az istenek közül néhány ember volt előbb. Ha ők istenné lehettek, miért ne lehetne ő is azzá? Szolga ugyan most még, de a szolgák előbb voltak, mint az istenek. Erősnek érzi magát, tudja, hogy csak kemény munkával, szenvedéssel juthat az égiek közé. Mit kell neki szenvedni mesterétől? Pan, akinek ünnepén részt vesz, csak tovább szítja ezt a lángot Salaconban, hiszen mint mondja, őt is erényei emelték, az istenek közé. A szenvedésből tovább részesül. Mestere indokolatlanul megtámadja, sőt a tyúkólba záratja, tehát még a börtönbe csukott embernél is jobban megszégyeníti. A szenvedése tudatában levő Salacont végül Mercurius és Vulcanus szabadítják ki a tyúkólból. Mindketten csak tovább biztatják a szabóinast. Dicsőségére oszlopot emelnek. Később istenné szentelik, olajjal kenik fel. Vulcanusszal fegyvert készíttetnek tiszteletére. Végül maga Mars adja át neki hadisteni tisztét. Amikor a neki hűséget esküdött katonákat éppen a szabó elleni hadjáratra buzdítja, akkor meg egy égi követ a nektárt hozza neki, s ettől az istenek között is a leghatalmasabb lesz. így jut el a naiv szabóinaska szinte fokonként a legmagasabbra. Ebben a fokozatosságban írói céltudatosságot kell látnunk. Felkelti a figyelmet a Pan isten tiszteletére rendezett pásztorünnep leírása is. Mint a gyűjtemény betlehemes játékában, itt is megtalálható a