A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

KILIÁN István: Latin nyelvű komédia a XVIII. század elejéről a Borsod megyei Levéltárban

390 KILIÁN ISTVÁN látogatják meg, akik a részeg, mámorában önmagáról mit sem tudó Licelinust egy halotti tumbára fektetik, s egyáltalán olyan helyzetet teremtenek, amely alapján a majd részeg álmából ébredező Licelinus azt sejtheti, hogy már meghalt. Licelinus felébredve valóban halottnak hiszi magát, s hogy lelkiismeretét megnyugtassa, az igazságtalanul száműzött Eudaemont visszahívja házába, aki Licelinust azonnal felvilágosítja, nem halott, csak Cyprinus testvérei hitették el vele ezt. Licelinus azonnal bosszút esküszik. A bosszú módjára maga Cyprinus nyújt nagyszerű alkalmat, az alorvos most már magáról akarja elhitetni, hogy halott. Saját jószántából fekszik tumbára. Az álhalott jajveszékelésére Licelinus szolgái futnak elő, akik az önként, magát halottnak mutató Cyprinust istenesen elagyabugyalják, mondván: a cselt csellel kell megtorolni. Ismert motívum a részegség, a tumbajelenet, a hetvenkedés, ismertek a panaszkodó szolgák. A gyűjtemény legjobban sikerült, azaz tematikailag legegységesebb, szerkesztés szempontjából legaranyosabb, a komikus helyzetek felsorakoztatását tekintve legnagyszerűbb darabja az alább szövegében is közölt Hilaria. Deorum in Salacone Sartorculo exhibita című komédia. A dráma kézirata sem külső, sem olyan belső adattal nem rendelkezik, melynek alapján a keletkezés körülményeire vonatkozóan valamiféle következtetésre juthatnánk. Csupán annyi bizonyos, hogy az ezt a komédiát tartalmazó füzetet 1732-ben katalogizálták. A kézirat szerzői példánynak látszik, hiszen azonos kéztől származó szereplőmódosításokat, metrikai javításokat, találunk benne. Ezeken kívül javít néhány egy-egy inductio elé írt cselekményösszefoglaló szövegén. Idegen kéztől származik a sorok számozása, valamint egy idegen szereplőmódosítás. Mindkettő feltehetőleg azonos kéztől, mégpedig a katalógusbejegyzés írójának kezétől származik. Ebből arra gondolunk, hogy a darabot Kantában elő is adták, s lehetséges, hogy a szerző is kantai volt/'

8 aki azonban a kolligátum más darabjaihoz képest igen kevés rendezői utasítást ír a kéziratba. A komédiában mint a szövegből is látni lehet, csak néhány alkalommal énekelnek, itt azonban a többi darabtól eltérően a dal szövegét is leírja a szerző. A komédia szerzője nemcsak a nagyravágyó, a munkát nem kedvelő szabóinaskát állítja pellengérre, hanem a görög-latin istenvilágot is, s ezzel a ténnyel Borss Dánielnek az 1765-ben, Sátoraljaújhelyen előadott komédiáját, amelynek célja ugyancsak a görög-latin istenvilág parodizálása.

VJ A Salacon-komédia ismeretlen szerzője kigúnyolja a világlustája szabóinast, az isteneket, akik ezt a világlustáját — még ha tréfából is — képesek istenné emelni, s azt, aki a tűforgatásra, lustasága, tehetetlensége miatt nem volt alkalmas, azt az égi hadak fővezérévé teszik. A komédia cselekményét az alábbiak szerint lehetne röviden összefoglalni. Az egyszerű szabóinas Salacon elmélkedik az 1. inductioban arról, hogy fejét mélyenszántó gondolatai majd szétrepesztik, az Etna ölében nem forr úgy a láva, mint az ő fejében a gondolat. Salacon úgy látja, hogy kiveszett ebből a világból a hit. Elmélkedését csak éhsége zavarja meg, társa azonban csak répát hoz neki, akit ezért a vakmerőségért a fellegekben járó inas elkerget magától. Hogyan is merészeli mélyenszántó gondolatait ily durva étellel megzavarni? Ezután panaszkodik újból az inas. A baj napról