A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

HUSZTY Sándor: Herman Ottó folyóiratának második kötete 1878

24 HUSZTY SÁNDOR Nos, bekövetkezett 1879 októberében az, amitől a magyar zoológusok féltek, ám oktalanul. „Az »Egyetértés« ma érkezett számában olvasom az ön szegedi képviselő jelöltségét. Minthogy fel kell tennem, hogy a kijelölés az ön beleegyezésével történt s ennélfogva ön a bizonyos megválasztást is el fogja fogadni, engedje meg, hogy mostani nagy elfoglaltsága daczára néhány perczét e sorokkal igénybe vegyem. Nem a megtiszteltetéshez akarok én gratulálni, mely önt ama választás által érni fogja; mert hiszen legjobb kívánataimról úgy is meg lehet győződve. Hogy épen most alkalmatlankodom Önnek, arra engem leginkább egy korábbi, még a szarvasi választás alkalmából nekem tett szóbeli nyilatkozata indít, t. i. hogy ha képviselővé választatik, akkor múzeumi tisztségét leteszi. Áll-e most is akkori elhatározása? Két oknál fogva kérdem ezt lször Ki veszi át akkor a „Természetrajzi Füzetek" szerkesztését? 2szor Ki lesz az Ön utódja? Hogy én az első kérdés, illetőleg a ,,Term. Füz." sorsa iránt érdeklődöm, azt igen egyszerűnek és természetesnek fogja találni. De hogy mit érdekel engem az utód kérdése, azt bővebben kell kifejtenem: Ön jól ismeri a kettős indokot, mely engemet 1874 végével a múzeumot elhagyni késztetett. Befolyt erre egyfelől nősülési szándékom, másfelől az élettapasztalat hiánya, mely előttem a múzeumi állapotokat tűrhetetlennek, a vidéki orvosi praxist ellenben oly rózsásnak tüntette fel. Azt hittem, hogy így a vidéken kedvező anyagi helyzetben egész kényelemmel fogok majd kedvencz szakomnak élhetni, csak úgy, sőt még jobban mint a fővárosban. Most már közel öt év tapasztalatai állanak mögöttem. Ez az idő megtanított arra, hogy derék, sikeres munkásságot itt a vidéken, a fővárostól távol kifejteni lehetetlen. Hiányzik erre nemcsak a kellő szabad idő, mert ilyet a vidéki praxis alig enged, hanem hiányzanak a szükséges irodalmi és egyéb segédeszközök, és kivált az a folyamatos érintkezés a tudományos körökkel, mely nélkül az ember szellemi látóköre mind összébb szorul. Alig képzelheti, hogy mily nagy erőfeszítésembe került az a csekély irodalmi munkásság is, melyet vidéki tartózkodásom óta kifejtettem; de legalább sejtheti, ha visszaemlékezik, hogy hányszor kellett önt is minden dolgozatom praeludiumaképen holmi apró-cseprő commisiókkal, diagnózisok, citátumok stb. kijegyzésével zaklatnom. Bizony akadémiai székfoglalómmal sem késtem volna így el, ha csak hozzá juthattam volna megírásához! ön írta nekem egyszer, hogy a világ már olyan, hogy az senki kedvének, csak magának forog s így nekünk 'kell lesnünk azt a pillanatot, amelyben a forgásba belé ugorhatunk. Nem gondolja-e Ön, tisztelt uram, hogy ez a pillanat az Ön netáni visszalépése alkalmával reám nézve meg fog érkezni? — Én azt hiszem, hogy igen Vagyis más szavakkal kifejezve: nekem határozott óhajtásom volna, abban az esetben, ha ön leköszön, a múzeumba ismét visszatérni.