A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)
KATONA Imre: Újabb adatok a miskolci kőedény- és porcelángyár történetéhez
ADATOK A MISKOLCI KÖEDÉNYGYÁR TÖRTÉNETÉHEZ 129 kezde gyártani". Hüttner azonban „csekély anyagi erővel bírván" csak néhány évig tudta kézben tartani a bérleményt s az árendából bíróilag kiutasítatik." 59 Molnár adatai szerint 60 ennek ellenére továbbra is Apátfalván maradt egészen 1852-ben bekövetkezett haláláig. így tehát Hüttner tevékenységének Telkibányán és Miskolcon kívül Apátfalva a harmadik, egyben leghosszabb állomása. Rövid, mindössze 38 évet kitevő életéből Telkibányán és Miskolcon együttvéve sem töltött annyi időt, mint Apátfalván. Ily módon tehát — figyelembe véve amit a H-betűről mondottunk — az apátfalvi anyagban is találnunk kell betűvel, vagy anélkül készült olyan kőedénytálat, mely az említett egyik vagy másik típushoz sorolható. Valóban, az apátfalvi gyár egykori készítményei közt megtalálható az a plasztikus szőlővel díszített kőedénytál, 61 melynek pontos megfelelője Miskolcon ugyanúgy megvan, mint Telkibányán, Azonban míg a miskolci tálat átlátszó, fehér mázzal borították be, Apátfalván a szőlőt és a levelét kék mázfeletti színnel kontúrozták. E miatt nem annyira a miskolcihoz, mint inkább a telkibányai készítményekhez hasonlíthatjuk, ahol szintén kontúros példányok maradtak fenn. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy Hüttnernek Butykay gyárában más adottságok álltak rendelkezésre, mint Telkibányán vagy Apátfalván, vagy — és ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül — Butykay érdekei különböztek a telkibányai gyártulajdonos, Bretzenheim érdekeitől. Egyébként a miskolci készítmények túlnyomórészt préselt, plasztikus mintájúak s csak a legritkábban vannak közöttük színezettek. Ez talán annak is tulajdonítható, hogy a gyárnak nem volt megfelelő számú és felkészültségű festője s így a fehér, átlátszómázas préselt áruk készítését szorgalmazták. Plasztikus kőedényeket nemcsak Miskolcon és Telkibányán készítettek, hanem más európai és magyar kőedény gyárakban is. A legtöbb plasztikus edényminta német- és cseh gyárakból került Magyarországra, elvándorolt munkások közvetítésével. Ezen kívül gyakori volt az egyes edények utánzása is. Miután a minták maguk is átvételek voltak, nem merült fel — legalábbis- nem tudunk róla — a szerzői, vagy készítői jog kérdése. Hüttner Morvaországban tanult, s így valószínűleg onnan hozta magával a mintát Telkibányára, ahol 1835. és 1838. között dolgozott. Abból azonban, hogy még az egyik, 1853-ban készült kőedénytálon is megtalálható a benyomott nagy H-betű, megkockáztathatnánk azt a feltevést is, hogy a szóban forgó tálat Hüttner készítette, ezért vezeték nevének kezdőbetűjét halála után is feltüntetik. Miután azonban e minták egyike már Meissenben is feltűnik, e feltevés elesik. Ez teszi érthetővé, hogy noha Hüttnernek „félbe szakasztott szolgalatjának folytatása végett a maga útján vissza hozatni rendeltetik" ügyében mégcsak keresőlevéllel sem fordul az igazgatósági ülés Borsod megyéhez, vagy Miskolc városához. Ügy látszik kőedénygyáraink gyakorlatához hozzátartozott, hogy a vezető nemcsak amolyan bérlőszerű jogviszonyban állt a tulajdonossal, hanem feladata volt a minták beszerzése is. Hüttner József mintáival nemcsák Miskolcon találkozunk, hanem Telkibányán, sőt Apátfalván is, ahová 1842-ben költözött át. Arra a kérdésre, hogy ő állította-e elő a porcelánt első ízben Miskolcon, határozott nemmel kell válaszolnunk. Ugyanis, a 9