A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)
GÖMÖRI János: Beszámoló a sárospataki róm. kat. templom mellett 1968-ban végzett ásatásról
Beszámoló a sárospataki rom. kat. templom mellett 1968-ban végzett ásatásról A sárospataki gótikus vártemplom műemléki helyreállításával kapcsolatos régészeti kutatásokat 1964—65-ben Molnár Vera vezette. A templomban értékes, XVI— XVII. századi sírkövek [1] és a magyar viselettörténet szempontjából fontos leleteket rejtő kripták [2] bukkantak elő a feltöltésből. A templom környékén végzett szintsüllyesztés során pedig előkerültek a körtemplom, a cinteremfal és a különálló harangtorony maradványai [3]. Ezek alapján nagyvonalakban kibontakozott a templom építéstörténete. Maradtak azonban olyan részletkérdések, melyeknek megvilágítása újabb területek feltárását tette szükségessé. Az első feladat a templomszentély mögötti, keleti rész feltárása volt. A másik feladat a különálló harangtorony északi, -— a korábbi temetőkerítésfalon belüli — részében fekvő csontvázak kibontása, a harangtorony korának meghatározása végett. 1965-ben a körtemplomnál megfelelő datáló régészeti anyag nem került elő, ezért a mellette feltételezhető Árpád-kori temető [4] kutatása volt az 1968 évi ásatás harmadik feladata. A fentieken kívül, az 1965 utáni évek tereprendező és csatornázási munkái során felszínre került leletek és falmaradványok mibenlétének és történeti, összefüggéseinek tisztázása miatt indult az ásatás, amelyet 1968 májusában és szeptember—októberében végeztünk. Több jelentős középkori lelet, illetve objektum került elő, úgymint egy terrakotta szobortöredék, három mészégető-kemence, és egy XV. századi kőépület alapjai, amelyek fontos művészettörténeti, építészettörténeti és művelődéstörténeti kérdéseket vetnek fel. Mivel a templom melletti feltárás még folyamatban van [5], az alábbi beszámoló nem bocsátkozik a teljes kérdésrendszer kifejtésébe és egy átfogó történeti kép rekonstruálásába, hanem még a feltárás befejezése előtt a történeti kutatás vérkeringésébe kívánja kapcsolni az eddigi eredményeket. (1. kép.) A TEMPLOM KÖRÜLI TEMETŐ 1. A szentély mögött nyitott „a" szelvényben jelentkezett a temetőkerítésfal ÉK-i folytatása — egy 80 cm széles falszakasz, amelyet az É-i külső és belső várfalak között mintegy 11 m hosszúságban tártunk fel. A Perényiek építkezései idején az É-i külső várfal két oldalról hozzáépült ehhez a korábbi falhoz. (2. kép.) A temetőkerítésfal szentély mögötti részét nem bolygatták meg a várfal itteni szakaszának építésekor. Az É-i várfal Ny-i szakaszán viszont a cinteremfalnak kidobták azt a részét, amely a várfal útjában volt. Ebből feltételezhetjük azt, hogy a templom szentélye mögötti várfalszakaszt.