A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

342 . ' LAJOS ÁRPAD hazai folklór úttörői részéről. Ezirányú érdeklődésre vallanak rövid utalások, célzások: „... orsópörgetés közt dal, mese, tréfa játszódik le..." [1]. — „... A guzsalyas közönséges székely népszokás. Téli estéken összegyűl az ifjúság valamelyik jobb módú ember házában. A leányok szövögetnek (?), a fiúk is ott lődörögnek körülöttük — télen nem igen van munka — és ilyenkor él, virágzik tán a dal" [2]. — Aránylag korán, több évtizedet megelőzve, tűnik fel a romantikus parasztszemlélet első nagy vonzó egyénisége, id. Réső Ensel Sándor, akit az utókor méltán ismer el a hazai folklór előfutárának. Rajongó lelkesedéssel fordul a paraszti élet felé. Ez a lelkesedés fűti át főleg az ifjúság életének 'tanulmányozásában. Érdeklődési körére, s egyúttal kitűnő érzékére jellemző, hogy maga és mások megfigyelései nyomán meglátja és kiemeli a fonó szervezettségét (kezdés ideje, tilalmak, sorban fonás, fonóházak fogadása anyagi hozzájárulással), különbséget tesz kisebb korúak és eladó lányok fonója közt, • figyelme kiterjed a külső megjelenés, öltözködés díszességére, s az együttszórakozó, mindkét nembeli fiatalság játékvilágát is kutatja. Szemléletén érezhető a hangulat, a romantika keresése. Keresi az idillt, a költészetet, azt az élményanyagot, mely megszépíti, derűssé teszi az egyszerű ember életét. A hiteles leíró adatokhoz szívesen hozzáilleszti azt a poézist is, mely műköltő tollából fakad, s a fonóéletet kevés realitással, de bájos lirizmussal érzékelteti [3]. Réső Ensel Sándor jelentőségét kezdeményező erejében és hatásában kell lemérnünk. Nagyon nagy szerepe volt a fonóélet iránti figyelem és a vele való erőteljesebb foglalkozás megmozgatásában. — A múlt század második felében és századunk első éveiben az adatok szórványosak voltak, vagy egy-egy témarészre vonatkoztak, az érdeklődés eltérő irányai szerint. Adatközlések, kis cikkek foglalkoznak a fonó munkaközösségek egy-egy típusával, különbséget téve-leányfonó és asszonyfonó közt [4]. Igen tanulságos, hézagpótló kis tanulmányban tűnik elénk a segítő munkaközösségek, kalákák fogalma [5]. — A munkára való ránevelés, a fonómunka hagyománytisztelete mint résztéma csillan meg [6]. A fonó munkarendjében szerep jut a megfonandó szöszmenhyiség előírásában [7]. A fonó munkaközösségek szokásrendjének egy-egy részlete is elénk tűnik: fonómulatságok, fonóesték ünnepélyes berekesztése [8], szórakoztató, díszes mutatványok, táncok [9]. A fonóélettel öszszefüggő babonák kutatásának is tere nyílik [10]. Egyre gazdagabb adatok hívják fel a figyelmet a fonó költészetére, játékvilágára is, új, ismeretlen, szép területeket tárva fel a dalos, játékos, mulatozó ifjúság vonzó köréből [11]. Ezekben a cikkekben nagyon érezhető már a fonó közelsége. A téma iránti tudományos érdeklődés egyre erősödik. — Ennek a bizonysága Szendrey Zsigmond kitűnő, realisztikus tanulmánya [12]. A népszokások rendszerezésének kiváló szakembere irodalmi adatok, részletkutatások egész légiójának felhasználásával, csoportosításával egyesíti az idevonatkozó feltárt folklóranyagot, kiválóan rendszerez, s jól kiemeli az ifjúsági fonót. Különböző tájak szórványanyagának egyesítésével komplex fogalmat ad, s a fonóélet szintetikus szemléletét ébresztgeti. Alapos rendszerezésére jellemző az irodalmi adatok igen bőséges felhasználása. (lábjegyzeteinek száma 148!) és a tanulmány megszerkesztése. A fonó fogalmát jól közelíti meg, betekint a régi századoknak a fonóéletre vonatkozó feljegyzéseibe, s a múlt századtól kezdve egyre gyarapodó irodalmi adatokat résztémánként csoportosítja. Rendszerét a munka-