A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

ZÁDOR Tibor: Az 1918-19-es forradalom eseményei Sárospatakon, és hatása a város társadalmára

294 ZADOR TIBOR fog nehéz, kizsákmányolt helyzetén javítania. A szabadságharc leverése után az igen terhes napi munka és a kormányzat népkultúraellenes politikája következtében az elfásultság, a közöny jellemezte a lakosság zömét. Ebből a mozdulatlanságból a lakosság túlnyomó többségét csak az 1918/19-es forradalmak mozdították ki, lendítették előre a fejlődés útjára. Egy olyan időszak következett el, ami hitet, reményt tudott kelteni az emberekben. Hittek abban, hogy most már van értelme életüknek, hogy életüket emberi sajátosságokkal, a kultúra értékeivel tudják gazdagítani. Igaz, hogy a két forradalom kilenc hónapig tartó időszaka tele volt küzdelmekkel: a Tanácsköztársaság 133 napig tartó uralma a belső és külső ellenség elleni állandó harc jegyében telt el, a Tanácsköztársaság korai fegyveres leverése miatt nem volt idő a bejelentett szép programok megvalósítására, az új gazdasági és társadalmi rendszer kialakítására, mégis az emberek nagy része úgy érezte, hogy ez alatt a rövid időszak alatt a szocialista eszmék megismerése révén gondolkodásuk és magatartásuk jelentősen megváltozott. Tényként állapítható meg, hogy a Tanácsköztársaság ideje alatt a kormány gondoskodása kiterjedt kulturális ismereteik gyarapítására, politikai jogaik kiterjesztésére, s ezek által szemléletük, öntudatuk megváltoztatására. Még a legegyszerűbb emberek is rájöttek arra, hogy ők sem alacsonyabb rendűek az uralkodó osztály tagjainál, s ha nem is állt módjukban iskolázottságra szert tenniök, úgy érezték, hogy a közülük vezető állásokba került személyek a törvényhoz és végrehajtó hatalmat a dolgozó tömegek javára jobban és igazságosabban tudják gyakorolni, mint az előző rendszer kulcspozícióiban tevékenykedő urai. Mindez igen pozitív eredményt jelent a társadalmi fejlődés szempontjából. Ez volt az az alap, amire a felszabadulás után már építeni lehetett. * Munkám elején már utaltam arra a tényre, hogy Sárospataknak nem voltak gyárai, nagyüzemei, s ezért a három-négy nagyobb vállalatnál dolgozó munkások száma alig haladta meg a százat. Ebből a társadalomból hiányzott az a nagyüzemi munkástömeg, amely képes lett volna a döntő többségben mezőgazdasági munkából élő tömeget a marxizmus, a szocializmus tanításaival megismertetni. Hiányzott az a munkásmozgalom, amelynek tevékenysége, harcai a helyi lakosságban felkeltették volna az érdeklődést a mozgalmak céljai iránt. Ennek a hiányzó mozgató osztálynak a szerepét az értelmiség vette át, amelyben több irányzat volt képviselve. Ennél a megoszlásnál az alkalmazható főhatóság is döntő tényezőként játszott közre. A teológia, a jogakadémia és a gimnázium főhatósága a református egyház volt. Ebben a szektorban a klerikális reakció hatása sok pedagógus működésében meglátszott. Ezek konzervativizmusa a haladás erőinek uralomra jutását erősen meggátolta. Jelentős volt azoknak a száma, akik a kétkulacsos politika hívei voltak. Ezek az „opportunista elemek" nem akartak lemaradni a proletárdiktatúra kikiáltásával megcsillanó lehetőségekről, de kockázatot nem mertek vállalni. A tanítóképző intézet az állam főhatósága alá tartozott. Az itt működő tanárok gyakrabban