A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

236 KILIÁN ISTVÁN 1810-ben, karácsonykor Mátészalkán rekvirál. A rekvirálás nehézségeit kendőzetlen egyszerűséggel írja le: „ ... itten magakadtam igazán, mert kivévén vagy 12 betsülletes Patrónusokat, leg-alább 50 kesely seggű Nyiri Nemeseket kellett requirálnom a communis pátensei (!) úgy hogy majd ki dűltem ezen nagyra vágyó horpasz apró Nemesek requirálásában, pedig némellyik egy két garast sem szégyenlett adni. Különben két különböző helyen, az Innep után két éjszaka mindég tánczoltúnk, forgattam veszettül a Nyiri dámákat, hogy némellyiknek a ruhája is majd lehullott..." Hazafelé ugyancsak megkínzott a metsző, fagyos szél: „előfogott éppen a nevem napján a Kótaji [46] pusztán a leg-kegyetlenebb havas esső. A jobb pofámról mind le hántotta a bőrt, mindég vágott Gáváig, a melly Gáváig ollyan 3 mérföld, mellyet az ördög mért kínjában, úgy öszve szidtam ezt a pusztát, hogy talám nem is termett abban az esztendőben, mert igen kutyául vigadtatott engem a nevem napján — innen más nap a leg-tsikorgósabb hidegbe értünk be Patakra." (14 A.) Egyik útja az aggteleki cseppkőbarlangba vezeti. Első alkalommal 1806 pünkösd szombatján ugyancsak egy legációja során látogatja meg a barlangot. Élményeit így összegezi: „... Pünköst szombatján voltam másokkal együtt amaz igen híres Akteleki baradlában bele mentünk délután eggy órákkor, kijöttünk estvéli 8 óra után, mellyben sok tsudálkozásra méltó dolgokat el halgatván tsak ezekt említem, t. i. van benne eredetiképen kitsepegve 'Sidó óltár — egy nagy templom sokféle státuákkal, katedrával, ország tábla — Pesti tábla, mellyen sokféle rendű rangú embereknek nevei fel vágynak metzve — két koporsó — Szűz Mária képe szárnyas angyalokkal. — Mórea hegye [47], mellyen nagy nehezen másztunk által — 'Sidó templom egy buzgón imádkozó Pappal — eggy magassan felnyúló, tsepegő kőből való oszlop, melly ha verettetik, úgy szóll, mint a harang — korona, holdvilág, és több számtalan nagyobb kisebb, sokféle formájú, s nagyságú tsepegő kövek, melly ekén eléggé nem lehet tsudálkozni..." (8 A—B.) A cseppkőbarlangot — Jósvafőn lakván — vendégeivel még többször is meglátogatja. így 1806. május 27-én [48], majd ugyanebben az évben, augusztus 12-én [49]. Ekkor számára eddig ismeretlen ágba mennek, amelyet akkor Denevér-lyuknak neveztek:... „annyi denevér volt, hogy igen könnyen lett volna jó 3 szekérrel, mitsoda sikoltás, stivogást vittek ezek véghez, eggy olly külömben is rémítő helyen, borzasztó volt hallgatni, kivált a midőn kövekkel közikbe hajingáltúnk, sokszor annyi le esett, hogy egy 'sakkal is lett volna, ilyenkor volt még sikoltás, ide s tova való repülés, tsak az alattok való ganéj ok lett volna 5 szekérrel, majd ki verték a szemünket rettenetes repkedéssel..." Mérnöki pontossággal írja le a Szilitzei "barlangban látottakat [50]. Hosszabb utazásairól meglehetősen szűkszavúan beszél Kis Dániel. Nagyobb útra mindössze csak két alkalommal vállalkozik, ekkor is azoniban a pataki iskola legátusaként. 1811-ben Munkácsra kerül supplikánsnak. Az utazást írja — „tekervényes helyeken folytattam tapasztalás kedvéért". Útja Ungvárig három napig tart. A városról nagyon röviden emlékezik meg: „Ungváron háltam T. Szarka Uramnál, a hol az egész Várost, az orosz Püspök Residentziáját, a Vármegye házát, az orosz Deákok Collegiumát, és más efféléket jól hejártam, s megnézegettem ..." (16 A). Még másfél napig kell neki gyalogol-