A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

BODÓ Sándor: Borsodi, abaúji és zempléni céhpecsétek

220 BODÓ SÁNDOR MERER. U. MULLER. Z. IN KÉSMÁRK 1822 +". Középen a molnárok malomkereke köré ácsszerszámokat: körzőt, derékszöget, ácsbárdot, ácsszekercét, malomcsákányt, fűrészt és ácskapcsot vésett a készítő (63. kép). Az előbbiekben ismertetett céhpecsétek csupán töredékei lehetnek az egykor Borsodban, Abaújban és Zemplénben működött céhek által használt pecséteknek [120]. A leírt 111 db céh- és mesterpecsét mellett tudunk Dragóner Béla közléséből még 10 db pecsétnek, pontosabban pecsétnyomatnak a létezéséről [121]. Dragóner 1879-ben leírja a Zemplén megyei Nagymihály céheinek pecsétéit, s ismerteti az ottani vándorkönyvekben fellelhető, különböző helyekről származó pecsétnyomatok köriratait. Ez alapján a következő pecséteket illeszthetjük a sorba: szűcs céh pecsétje ismeretes Sátoraljaújhelyből (a pecsét készítésének éve 1764), Göncről (1823-ból, körirata: „Gönczi Szűcs Czéh Pecsétje") és Olaszliszkáról. A tímár mestereknek céhpecsétje volt Sárospatakon (J7. századi, körirata: ,,A Sáros Pataki Timár Céh pecsétje"), Abaújszántón (1717, „Szántói Timár Céh Pecsétje"), Sátoraljaújhelyen (1799, „S. A. Ujhely Városa T. Sz. Elő Pecsétje"). A sátoraljaújhelyieknek még két céhpecsétjét említi Dragóner, mégpedig a cipész céhét (ez 1818-as), valamint a kovács és kerékgyártó céhét (1815-ből való, körirata: „S. A. Ujhely városa K. Kovács és Kerekgyártó egyesült czéh Pecsétje"). Ismerjük még a szendrői szabó céh (1760as, körirata: „Sigillum Cehae Sartorum Szendrőviensium") és az abaújszántói szappanos céh (1819-es, „Sigil. Priv. CH. H. Smeg. Szántóviensis") pecsétjét [122]. A pecsétek készítőire egyetlen konkrét adatunk, vagy utalásunk sincsen. Feltételezhető azonban, hogy a 16—17. századi pecsétnyomókat a vidék ötvös mesterei (Miskolcon, Sárospatakon [123]) metszették. A 18., s főként a 19. századi pecsétek rajzánál jól megfigyelhető az az ízlésbeli hanyatlás, ami jelzi, hogy a pecsétmetszést immár nem ötvösök, hanem más, rezet (megmunkáló mesterek és vándor (cigány) iparosok végezték [124]. A pecsétek ismertetéséből kitűnik, hogy több céh egyazon időben két, vagy több pecsétnyomóval is rendelkezett. A nagyobb jelentőségű okmányokra a nagyobb formátumúakat ütötték rá, amely néhány, a mesterséget szimbolizáló elemmel többet tartalmazott, mint a közönséges iratok hitelesítésére használt kisebb pecsétek [125]. A közreadott pecsétnyomók túlnyomó többségének sárgaréz az anyaga. Rézből való összesen 51 pecsét, többsége természetesen vas-, vagy fanyéllel. Egy pecsét ezüstből, 4 db vasból, egy pedig ólomlapból készült. A többi pecsétet csupán lenyomatban ismerjük. A pecsétek korára vonatkozóan a következő megoszlást állapíthatjuk meg. A 16. századból egyetlen pecsétnyomó (1555-ös, a sárospataki szabóké), a 17. századból 13, a 18. századból 35 pecsétnyomó ül. nyomat van a birtokunkban. A többség természetesen a 19. századból származik, 70 db, s a legfiatalabb a miskolci általános ipartársulat 1880-as évek közepéről való pecsétje. A pecsétek formáját tekintve dominál a kör alak, kevesebb az ovális, s szögletes, nyolcszögü csupán egy (a miskolci kovácsok 1719-es pecsétje) akad.