A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

K. VÉGH Katalin: Kelta leletek a miskolci múzeumban

KELTA LELETEK A MISKOLCI MtJZEÜMBAN 83 A radostyáni sírokat Hunyady I. a La Téne C végére határozta meg [91]. A VIII. t. 1., 5—6. sz. fibulák hasonmásai a II. század végén jelentek meg. A sajóbábonyi temetkezés a XXIII. t. 3. sz. tálja révén ugyancsak a II. századra tehető. A sajószentpétei^i sírt a fibula (IX. t. 2., XX. t. 2.) és a lándzsa (IX. t. 6., XX. t. 3.) a II. század második felére keltezi. A szerencsi temetkezés lándzsái (XIX. t. 3—4.) és tálja révén a II. század végéről származik. Megállapíthatjuk tehát, hogy a megyénkben eddig előkerült kelta emlékanyag az i. e. II. századtól az I. század közepéig keltezhető. Hiányoznak a III. századi jellegzetes tárgyak, így pl. a duxi típusú leletek, de nem találjuk meg az i. e. I. század közepétől az i. sz. kezdetéig terjedő időszak késő La Téne keretes lábú fibuláit sem. A leletekből adódó megállapításokat a történeti adatok is igazolják. Az eddigi régészeti és történeti kutatások szerint a mai Magyarország területére az i. e. IV. században hatoltak be először kelta csoportok. A IV. századból azonban nincs olyan emlékanyag, amely a kelták letelepedését bizonyítaná. A kelták jelenléte a Kárpát-medencében csak a III. századtól mutatható ki teljes biztonsággal [92]. Legkorábban a Dunántúlon jelentek meg nálunk. Délnyugat-Szlovákiában ebből az időből csekély számú lelet ismeretes, a kelta emlékanyag zömét a III. század végétől keltezik [93]. A Duna-könyöktől északkeleti irányban, a szlovák—magyar határterületen, Kassa és a Felső-Tisza vidék felé, Kárpát-Ukrajnáig húzódó, egymással összefüggő temetők már egy újabb kelta áramlást bizonyítanak. Ekkor figyelhető meg a leletek sűrűsödése ezen a területen [94]. A hamvasztásos temetkezési mód is ebben az időben jelent meg a csontvázas ritus mellett. Ebbe a korszakba, a II. századba tartoznak Délnyugat-Szlovákia birituális temetői [951. A Borsod megyei kelta emlékanyag megegyezik e szlovákiai temetők leleteivel. A kelták a Kárpát-medencében a szkítákkal kerültek összeütközésbe. Szkíta területen régészetileg csak a II. században fogható meg a jelenlétük [96]. Leletanyagukban a behúzott peremű, kézzel formált tálak, a kézzel formált, bütykös csuprok és a füles, korongolt bögrék mutatnak szkíta eredetet [97]. A germán támadások ellen a II. század végén építik a kelták oppidumaikat. Virágkorukat J. Filip kb. 125—50 közé keltezi [98]. Megyénkben egy oppidumot ismerünk, a bükkszentlászlói ún. Nagy sáncot. E korszak végét a dákoktól elszenvedett vereség jelentette. Ettől kezdve a közép-európai kelta hatalom hanyatlásnak indult. Ekkor a források szerint az Alföld északi peremén helyezkedtek el az Anartii, Taurisci, Cotini és Osi törzsek, amelyek közül Borsod és Nógrád megye területén a Cotini törzs helyezkedett el [99]. Az i. sz. utáni időben is számolnunk kell a kelta lakosság továbbélésével. Ezt indokolja a kelet-szlovákiai területen levő kelta-dák telepek előkerülése is. B. Benadik a Zemplin-i telepet i. e. I. század közepétől i. u. I. század első feléig keltezi. A dákok B. Benadik szerint a rómaiak megjelenéséig Dél-Szlovákiában maradtak, majd a Tiszáig visszavonultak. A kelta, illir és más népcsoportok Kelet-Szlovákiában és Észak-Magyarországon a rómaiak pannóniai hódítása után is tovább éltek [100]. A szlovákiai és északmagyarországi korai és késő rómaikori telepeken előkerülő kelta jellegű kerámiamaradványok is a kelta lakosság és hagyomány fennmaradását bizonyítják. K. Végh Katalin 6*