A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

484 BANNERJÁNOS rá hatás nélkül, mint ahogy amannak is megvannak a tárgy történeti — mondhadnók a területben gyökerező — előzményei. Ebben a kérdésben tehát két irányban kell fordítani a figyelmet, ha elfogulatlan eredményre akarunk jutni, ami úgy látszik a jelenben is nemcsak óvatosságra, de tárgyilagos kritikára is int. Talán erre figyelmeztet — ha más szavakkal is — Balassa, amikor határozottan megállapítja, hogy az eke és szántás fejlődése egységes folyamat, s abba itt vagy ott belekapcsolódni nem lehet, ha meg akarjuk érteni. Rómer szavait idézem: „Nehéz... nemzeti bálványoktól elválnunk, de magis amica veritas". (Arch. Ért. r. f. 2 (1870) 3). A fejlődés folyamata a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy csak a vas használatával indult, de valójában nem így van. Lehetünk — és ezzel a szerzővel egyetértek — a kő- és bronzkorra felállított elméletekkel szemben, részben tagadó állásponton, de ez csak a — talán kiszerelhető — szántórész alkalmazására, annak anyagára vonatkozhat. Az eke szerkezete — mint a talált fa ekék vagy éppen a különböző korokban készült sziklarajzok igazolják — a maga később módosult formájában, ma is vitás, de igen korai időben jelentkezik és különböző helyeken, más-más viszonyok közt, a szükségletnek megfelelően módosul. Az első megjelenéstől a XIX. sz. második feléig — jó magam ugyan még századunk harmincas (1934) éveiben is láttam primitív faekével szántást a Dodona fölötti sovány szántóföldeken — kíséri végig a fejlődést. Balassa Iván minden tudományszak eredményét felhasználja, a matematika kivételével. Nem hiszem, hogy ez utóbbi komolyabb eredményt hozóit volna a primitív ekéknél, amelyeknek célszerűségét, vagy a módosult változat előnyösebb voltát, az eke használójánál nem az elmélet, hanem — sok megniúsult kísérlet után — a gyakorlat döntötte el. Nem lenne érdektelen ezt számításokkal utólag igazolni, de merőben akadémikus jellegű lenne. A matematika már csak az összetettebb eszközök, gépek használatánál, illetőleg tervezésénél játszhatik valóban jelentős szerepet, s ez — ha így van — alig következett be hamarabb, mint a múlt század utolsó évtizedeiben, hogy a későbbi időkről ne is szóljak. A kialakulásnál a termesztett növények, az állatdomesztikáció, a talaj, az időjárás, egyaránt jelentős szerepet játszanak, bár nem kétséges, hogy a szerkezet kialakulását, főleg továbbfejlődését, a két utóbbi talán jobban befolyásolta. Bár a régészeti anyag hiányos voltában egyetértek a szerzővel, mégis szükségesnek látom, hogy ennek magyarázatát is adjam, hiszen ilyen elmarasztalás nemcsak ezen a téren érte szakunkat, legtöbbször valóban igazságtalanul, mint erre más kérdés tárgyalása során alkalmam volt rámutatni (M. Tud. Akad. II. Oszt. Közi. 5. (1954) 455). Ma — ha lassan is—szaporodik az anyag, de a jó megfigyelés még legtöbb esetben hiányzik. És ennek — most ne a többségben levő szórványos leleteki'e gondoljunk —, nem az ásató az oka, nem ő felelős érte. Akinek alkalma volt gondosan végzett telepásatáson részt venni, az tudja, hogy a tárgyak a legritkább esetben jelentkeznek összefüggően, minden összetartozó résszel együtt. Az időtálló részek megmaradnak — ha nem is mindig