A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

ADATOK A FELSŐ-MAGYARORSZÁGI BETYÁRVILÁG KIALAKULÁSÁHOZ mázták a nemesi kiváltságokat jelző katonás viseleti elemeket. Angyal Bandi idejében indult meg ez az átalakulási folyamat, mely elsősorban a fiatalok ruházkodása terén tört új utakat és az osztályhelyzet kötelező jelzése ellen irányult [114]. Ónody András, az előkelő családból származó nemes úr — mint láttuk — semmiben sem különbözött kora parasztosodé köznemesétől — külsőleg. Viselkedése, ruházata pontosan olyan lehetett, mint a Laczkovics által gunyorosan leírt, műveletlen, magyarkodó, parlagi, nagyszájú, hetvenkedő, kevés jövedelemmel rendelkező, de esztelenül költekező kisncmesnek. Önody András azonban neiiicsak tüntető módon viselkedett így, hanem valóban együtt élt a dusnoki pusztán embereivel, együttműködött a pásztornéppel az úri rendet sértő akciókban is. Nem anyagi gondok, hanem az állattenyésztés — különösen a lótartás — szeretete hajtotta őt a csikósokkal és a gulyásokkal való közeli kapcsolatokra, féktelen mulatozásokra, majd merész tolvajlásokra —, ahogyan a róla szóló nóta is megörökítette. Az isteni magasságokban élő nemes úrnak az egyszerű nép irányában tanúsított megértése, az együttműködésből következő közös sors vállalása váltotta ki országszerte azt a rokonszenvet, amely Angyal Bandi nótájának korai népszerűségében megnyilvánult és divattá lett. Ennek a népi rokonszenvnek az úri világban azonban jelentős ellenpólusa is keletkezett [115]. Próbáljuk meg Angyal Bandit kora ellentmondásai között megérteni, hogyan nemesednek meg aljas tettei kora társadalmi eszméinek téves tükröződésében. Ne nézzük csupán a perirat ridegnek látszó tényeit, hanem a kor társadalmi törekvéseit is, amelynek Ónody András élete és minden tette mintegy függvénye volt, hiába látszott kiemelkedő egyéniségnek. Az ember mint egyén létezése érdekében kétszínű tevékenységet fejt ki; konkrétuma állandóan saját létezése absztraktumát tükrözi. Tudatában mindenki saját lényegét képzeli el azzal a céllal, hogy a jövőben létezésénél tökéletesebben, gazdagabban és teljesebben tudja azt megvalósítani. Ennek az absztraktumnak, ennek a tudatban elképzelt embernek egy objektív és egy szubjektív oldala van, amelyek a valóságban dialektikus egységet képeznek. Az egyéni tudat objektív oldala tk. az egyén társadalmi létezésének visszatükröződése, vagyis maga a társadalmi tudat — a szubjektív oldal pedig az egyén természeti létezésének visszatükröződése az objekv tívben, a társadalmi tudatban. Az ember, az egyén absztraktumában, gondolatvilágában tehát a valóság, a konkrétum jelenségei szubjektummá válnak és maga az absztraktum, az elképzelés, a visszatükrözés, a lényeg módosulva objektiválódik a konkrétumban, az egyén testi létezésében, valóságában. Az absztraktum az egyéni sajátosságoknak megfelelő mértékben módosul; az egyén alkalmazkodik az általa megváltoztatott természethez [116]. Ez a folyamat látszólag megfoghatatlan, mert az egyéni és a társadalmi tudat ötvöződése — mint folyamat — önmagában érzékelhetetlen jelenségnek látszik, mely csupán az agyban játszódik le. Az agy tevékenységei, a fiziológiai jelenségek azonban serkentések és gátlások dialektikus egységében léteznek. Az egyén természeti létezése, szubjektív oldala a gátlások, az objektív oldal, a társadalmi létezése a serkentések formájában objektivalódik az emberben, mint természeti-társadalmi konkrétumban és válik tevékenységei — a munka és a gondolkodás — forrásává és szabályozójává [117]. Önody András előkelő nemes úr volt, az uralkodó osztály magasabb régióihoz tartozott, tehát konkrétumának