A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BODGÁL Ferenc: Uradalmi és gépészkovácsok Borsodban

350 BODGÁL FERENC való cséplés mellett megtalálható a lójárgány, a kézi cséplőgép, a gőzcséplő is. Bár a gőzcséplőgép ára hamar visszatérül, elterjedése mégsem könnyű, hiszen a. birtokos nálunk tőkeszegény, nagyobb összeget beruházni nem képes. Sok esetben a cséplőgép kihasználása sem megfelelő, hiszen ez egy évben alig 3—4 hónapig üzemel, így egy birtokon kellően ki sem használható. Szükség van olyan vállalkozó szellemű emberekre, akik kellő tőkével, szervezőképességgel rendelkeznek, s függetlenek a földbirtoktól. A 60-as években már ilyen embereket is találunk. Dolgozatunkban a rendelkezésre álló adatok alapján — elsősorban Borsod megyei vonatkozásban — szeretnénk áttekinteni az eszközváltás menetét, inkább a nagyobb uradalmakban, s részben a parasztságnál, illetve ezzel kapcsolatosan megvizsgálni a gépesítés következtében létrejött új réteg, a gépészek, gépészkovácsok szerepét és helyét a paraszti társadalomban. Adataink szerint Borsodban a nagyobb uradalmakban már a múlt század 30-as éveiben tartottak kovácsot, a legtöbb uradalomban azonban még külön kovácsra nem volt ekkor szükség [3]. Egyrészt azért nem tartottak még külön kovácsot, mert a termelőeszközök nagyrésze még fából készült, ezek javítását, karbantartását egy ügyesebb kezű mindenes, vagy faragóbéres is elláthatta, másrészt az ilyenfajta munkák végzését a jobbágyfalu kovácsa pénzért vagy kötelezettségként is elvégezhette. Forrásaink uradalmakban alkalmazott kovácsként cigányokat is említenek, ez azt bizonyítja, hogy a legtöbb helyen az előforduló munkákat kisebb képzettségű, de jó gyakorlati érzékkel rendelkező cigány is elvégezhette [4]. Megváltozik a helyzet 1848 körül, amikor a nagyobb uradalmak áttérnek a modernebb ekék gyártására, illetve használatára. Ezeket az ekéket a mesterek most már nemcsak javítják, hanem lemásolva a külföldi, vagy egyéb típusokat, készítik is. Külföldről, majd hazánkból is már az 1830-as évekről ekekíséri elekről tudunk, majd a Rock, Vidats, Gubicz gyárak készítményei terjednek el [5]. Galgóczy a század közepén írt mezőgazdasági statisztikájában sorra vette a magyarországi nagybirtokokat, s gazdaságleírásában képet adott ezek gépesítéséről is. Sajóvámoson „Az uradalomban mindenütt kizárólag Zugmayer-féle ekék használtatnak, mellyek az ahoz értő uradalmi kovácsok által készítetnek, van Seidl féle négy ló erejű cséplőgép, van oranienburgi szórva vetőgép, melly igen jó és kitűnő haszonnal munkálkodik, van töltögető eke, kettős eke, kapáló eke, széna gyűjtő gereblye, rögtőrő henger, rét gyalu. A Zugmayer féle ekék azon kevés módosítás szerint mind itt készülnek, a leg kielégítőbbeknek találtattak, a vető gép mindenkinek ajánlható, mert sok embert és magot megkímél" [6]. A putnoki uradalomban a következő gazdasági eszközök és gépek vannak: „Schverc és Vidacs vasekék általában, turó-irtó-magtakarító ekék, rögzuzó, Jordán féle 9 vasú magtakaró, cséplő gép (Vidacs féle) Hornsbiféle szélrosta, arató gép, széna gyűjtő, széna vontató, kukorica morzsoló, zabzuzó" [7]. Felsőzsolcán 1852-ben: „Az uraságnak van egy csinos falusi laka, van azonkívül egy cséplőgépe 6 lóerőre építve" [8]. Ezidőtájt honosodnak meg a cséplőgépek, de vető- és aratógépeket is készítenek az uradalmi manufaktúrákban. 1850-ben a Gazdasági Egyesület műtani szakosztálya sürgette a jó és kipróbált gépek beszerzését, s hogy kisebb gépeket a nagyobb uradalmak bognár-