A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

IZSÉPI Edit: Diósgyőr mint végvár a vasvári békekötés utáni korszakban

196 IZSÉPI EDIT bi része a külső várudvar házacskáiban húzódott meg. Ha a várat meg akarják építeni, legalább négyezer forintba kerül, hogy „bízvást benne lakhassanak" [6]. Ilyen siralmas volt a vár külső képe. A kápolna felőli oldal a leglakottabb., itt volt a magyar és német parancsnok szállása. Ez is nyomorúságos lehetett, mint Pap János kapitány leveléből kitűnt: „En is... el untam az nyomorgást mert az nyakamban hulton hul mind esső mind kő, el annyira, hogy desakkal hordatom ki vizet hazambul... az Töröktül nem félek úgy mint az kőtül az sem tudom honnan szakát az nyakamban . .. Az czaighazis [fegyvertár] annyira vagyon ez Leitman hazával edgyüt, hogy azt sem tudom mely oraban leszakat... eo Felsége Munitioiatis nem tudom már hol tartani." Majd még ugyanabban a levélben: „az czaighazis fedele es darabia az kő rakásnak le szakadott mint szaru fástul" [7]. A roskadozó falak miatt a magyar katonák, főként a családos gyalogok s a lovasok, a váron kívül Diósgyőrben laktak [8]. A mindig pénzhiánnyal küzdő kamara azonban se Pap János sürgető leveleire, se a német katonák kedvéért nem adott pénzt, így az időjárás tovább pusztította a megbontott falakat. 1664 után, a vasvári béke megkötésével végkép nem tartották érdemesnek korszerűsíteni a várat. Az ágyuk alkalmazása óta tulajdonképpen hadászatilag már védhetetlen volt, a közeli hegyről teljesen tüzérségi tűz alatt lehetett tartani egész környékét. Örségét azonban mégsem vonták vissza. A következő évben írta Pethő Zsigmond felső-magyarországi vicekapitány Csáky Ferenc főkapitánynak: „Nálam vala Diósgyőr főkapitánya Pap János uram és jelenté, minemű puszta és romlott állapotban van mind a vár, mind a város, és keservesen panaszolkodott" [9]. Mindhiába. 1668. szept. 13-án maga Pap írt Csákynak: „Tegnapi napon két csatában, rettenetes rútul leszakadott az várunknak kőből való folyosója, nagy szép faragott kövekből. Azért kegyelmes uram, hogy lakhassuk meg, nem tudom." A főkapitány Kassáról két nap múlva válaszolt, ám semmivel sem bíztatta a diósgyőrieket: „A' várat ő felsége nem tartozik szintén annyira építeni, ha az örökös (?) urai nem építik" [10]. Pap leveléből pontosan megtudhatjuk, mikor pusztult el az emeleti díszesen faragott mellvédű udvari függőfolyosó. Ebben a romlott várban nem volt könnyű a katonák élete. A békekötés nem hozott nyugalmat a végvári vitézeknek, a törökök becsapásai, hódoltatásai, emberelhurcolásai és állat elhajtásai ezután sem szűntek meg. Szendrei János szerint 1665-ben a diósgyőri őrség Borsod vármegyétől engedélyt kért, hogy megadhassa magát a töröknek, s inkább fizessen bizonyos adót, semhogy a legnagyobb bizonytalanságnak legyen kitéve [11]. Azonban ezt inkább csak keserves sorsuk bizonyítására írták. Hiszen a vármegye nem parancsolt nekik, és így nem is adhatott az őrségnek engedelmet a behódolásra. Ekkor a magyarokon kívül német katonák is szolgáltak a várban. A diósgyőri magyar főkapitánynak Csáky Ferenc gróf felső-magyarországi főkapitány volt a felettese, aki Kassán székelt. De még ő is csupán a magyaroknak parancsolt, a német őrség pedig Herberstein gróf alá tartozott [12]. A katonák száma időnként változott, ebben a században egyre csökkent. Az 1655-i 3. t. c. 4. § szerint Diósgyőrben 150 huszárnak és 250 magyar gyalognak kellett volna őrködnie, de ezt a létszámot sohasem érték el. Öt év múlva