A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

HUSZTI Sándor: A Természetrajzi Füzetek első kötete és Herman Ottó

IQ HUSZTY SÁNDOR vagy 10 napig fogom a Cabinet poloskáit és a mézes hetet élvezni. Május 10-én már ismét Forrón kell lennem" [18]. Az alkotás csendességéből magát is nyugtatgatva másképpen ítéli Herman Ottó a lap dolgát. „Ami a folyóiratot illeti: magam akartam, hogy ne jöjjön létre azért, mert kezeim munkám, által még kötve vannak s én csak úgy remélhetem a sikert ha 1—2 éven át teljes erővel és kizárólagosan foglalkozom vele" [19]. Ekkor írja a Magyarország pókfaunája 2. és 3. kötetét és hiába sikerült pompásan a mű, a folyóirat szép tervéről semmiképpen sem akar lemondani. „No, külömben még nem haldoklunk, csak legyek én ismét szabad ember, jöjjön létre a folyóirat, úgy a mint én azt tervezem, majd csinálunk élénkséget eleget" [20]. Míg Herman Ottó Doroszlón munkálkodik, mondjunk néhány szót a személyét támadó fondorkodás okáról. Az áskálódás, gáncsoskodás mozgatóerőinek kutatása mellékútra vezetne és sokáig tartana, amíg onnan visszatérnénk. De dinamikáját szüntelenül érezzük s ezért beszélni kell róla, mert a csendes fondorkodás és ügyetlen képmutatás Herman Ottóra gyakorolt hatása hol késleltette, hol siettette a folyóirat elindulását. Tehát nem kapcsolhatjuk ki ezt a hatóerőt az élő Herman Ottó sorsának követésében. Olyan egyéniség volt ő, akit lehetett gyűlölni és támadni, vagy szeretni és lelkesen melléállni, de eltagadni soha. Herman Ottó megítélésében és értékelésében ma sem egységes a közvélemény. Olykor kísért a tudományos arisztokratizmus, mely a nagy tetteket nem hatásában, hanem eredetében szemléli és kevesebbre becsüli, ha alkotója nem bírt bizonyítványok felszentelő hatalmával. Hát még korában! Érthető, hogy tiszta, önzetlen lénye elragadta azokat az embereket, akik maguk is a tudománynak áldozták életüket, de ádáz ellenségeket is szerzett a megülepedettek közül. Kevesen kedvelték igazán Herman Ottót a magyar tudományosság prominenseiből akkor. Csak azok, akik szívből kívánták mindenek felett a tudomány haladását. Ök azután, ha nem is a végső határig, addig azonban mindig elmentek, ameddig a saját egzisztenciájuk biztonsága engedte. Ez pedig Herman Ottónak kevés volt. Különben sem ismerték őt még igazán, lázadó lénye, fénylő becsületessége most kezdett bontakozni, s akik kezdetben segítették, későbben, mint a bűvészinas, nem tudták megfékezni elszabadult szellemét. 1876 őszére visszatért Pestre s újra elővette a folyóirat ügyét. Nem élt Gyulai Pál engedélyével, hanem a Természettudományi Társulatnak tett ajánlatot. Ez volt akkor a legerőteljesebb társadalmi egyesülés. Kiváló érdemeket szerzett a magyar tudományosság fejlesztésében és népszerűsítésében. A saját lapja mellett számos folyóiratot segélyezett indulásakor hol ténylegesen, hol pedig azzal, hogy tagjainak ajánlotta. Milyen kívánsággal közeledett Herman Ottó a Természettudományi Társulathoz és az miért tért ki előle, nehéz ma tudni. Midőrt Herman Ottó litografált körlevele, tájékoztatás a munkatársaknak ~*