A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BALASSA Iván: Herman Ottó gyűjtőútjai nyomában

Herman OTTÓ GYÜJTŐÚTJAI NYOMÁBAN A debreceni Népnyelvkutató Intézet megbízásából 1937. nyarán indultam el első gyűjtőutamra, hogy a Bihar megyei Sárrét egyik legeldugottabb falujának, az egykor mocsarakkal körülvett Szerepnek helyneveit összegyűjtsem [1]. Munkám során felkerestem a falu öreg tudós emberét, Rácz Bélát, aki eredetileg a kerékgyártó mesterséget űzte ugyan, rendszeresen olvasta a Természettudományi Közleményeket, kisebb közléseket maga is írt, évtizedeken keresztül vezette a csapadékmérő állomást, híres méhész, aki úgy ismerte a Sárrét madarait, mint rajta kívül kevesen [2]. Hosszú beszélgetésünk közben arról is beszámolt, hogy nemcsak levélbeli kapcsolatban állott Herman Ottóval, hanem egy alkalommal madártani kutatásai közben a Sárrét már lecsapolt, de még vizes ingoványai közé is elkísérte. „Jobban ismerte a madarakat, mint én" — vallotta az öreg erről az útról, mely számára örökre emlékezetes maradt. így találkoztam Herman Ottó gyűjtésének nyomával éppen szűkebb szülőföldemen, mindjárt az első utam alkalmával. Egy néprajzkutató számára nincsen annál érdekesebb, mint a nagy elődök emlékével szembekerülni ott, ahol valaha jártak és keresték a népi műveltség emlékeit. Ezért érdekelt közelebbről, vajon hol járhatott ez alkalommal, milyen anyagot gyűjtött, és munkásságába hogyan építette azt be? Egyik munkájában felsorolja mindazokat, akik gyűjtésében segítségére voltak, és megemlékezik legjelesebb adatközlőiről is. Ezek között azonban nem találtam meg Rácz Béla nevét. A Sárrétről mindössze két nevet említ, az egyiket Biharudvariból Thomm Béla dr [3], a másikat Szentmiklós-pusztáról (Nagyrábé), Des Echerolles-Kruspér Sándor [4]. Mind a két hely úgy szerepel, hogy ott személyesen is járt. A Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában az egyik sárréti útjának jó leírását sikerült megtalálnom az „Űton útfélen 1889—1897" c. saját kezűleg írt naplójában [5]. Ez az alább teljes egészében közölt szöveg számos madártani megfigyelést, de számos értékes néprajzi és nyelv járásbeli adatot is tartalmaz: „Bihar-Udvari 1889 Április lién a magyar államvasút reggeli személyvonatával (7 ó. 40 p.) elindultam kis fölszereléssel Bihar-Udvariba. A tavasz késése az egész útvonalon meglátszik. Nagy Katáig egy általában semmi madár sem mutatkozott, e helységen túl, vadvizes helyeken felszállt néhány Numenius arquatus; Tápió Györgye előtt imbolygott az első bíbicz (Vanellus eristatus [6].