A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KOMÁROMY József: Adatok miskolc XVII-XVIII. századi kereskedelmi viszonyaihoz

ADATOK MISKOLC XVII—XVIII. SZÁZADI KERESKEDELMI VISZONYAIHOZ Athanásiust alább tett Conditiok alatt Kereskedésünkbe vettük, Kereskedő Tár­sainknak, s ezen Socialis Contraktusra léptünk, mind az Capitalisunknak, mind pedig minden Dolgainknak Securitására, hogy Mi Négyünk közzül, ha valamely­lyik meg halna is, az meg Holtnak Substantiájával, különben ne bánhassanak, hanem csak a mint feljegyezzük, — vagy ha egymástul való el vállásunk követ­kezne is, ezen most tett Végzésünket, mellyre minnyájan rá állunk, követni tartozzunk, úgymint: 1—0 Mivel a Felséges Camarának Curiájában, mellybe Szállásunk és Bol­tunk vagyon mostan, mind az felső, mind az alsó Tractusban az egész Reparatiot (melly azon Inventariumban Nevenként fel vagyon irva), melly szerént néhai Bettyéra Nahum ur Társunk absolváltatott (Spaiz Kamarával együtt, melly azután készült el) tulajdon magunk költségünkkel, úgymint Gyerga György és Pattaky György költségeivel fel készültek, s mostani Inventáriumunkban azokat Capitálisul nem imputáltuk, azért minden Praerogativát és elsőséget azon Boltunkhoz és Szállásunkhoz, Holtunkig úgy fel tartunk magunknak, hogy mostani ujj Társainknak, Gyerga Ádámnak és Peszkár Athanásiusnak Semmi nemű praetextus alatt abból minket turbálni, vagy többet Ígérni érettek, szabad ne légyen. Holtunk után pedig meg fizetvén Successorinknak, vagy Legatariusinknak azon Reparatiok árát, övék legyen az elsőség 2—0 Nékünk Gyerga Györgynek s Pattaky Györgynek mindenkor szabad lészen az Kereskedésünk Negotiatioját az Elsőségnek Jussával együtt másnak el adni, vagy másra transferálni, de olly Subjectumoknak, akik a Societasnak kárára nem lesznek, és a kik meg érdemleni fogják, ha a mostani Társaink magokhoz válalni nem akarnák, szintén úgy Fijainkat s Unokáinkat magunk helyett substituálni, ha érdemesek lesznek, adván nékiek annyi Capitális Summát, a mennyi Summából álló lészen Gyerga Ádámnak, s Peszkár Athaná­siusnak Capitálisok. Mi pedig Gyerga Ádám és Peszkár Athanasius köteleztetünk azokat accep­tálni az Társaságunkban, és őket szinte úgy tanátssal igazgatni, valamint minket igazgattak Principális Uraimék. De ha Ö Kegyelmek Fiai vagy Unokái nékünk úgy engedelmeskedni nem akarnának, valamint mi Elöljáróinkhoz engedelmesek voltunk, vagy ha arra érdemesek nem lesznek, akkoron is illy történetre ne károsítassunk. 3—0 Én Gyerga Ádám és Peszkár Athanasius Principális Urainkat, Gyerga György és Pattaky György Urainkat tellyes gondolatunkkal ez által assecurál­juk, hogy Nemes Magyar Országban állandóul megmaradni, mind Császári s Királyi Felséghez, mind pedig az Országhoz azon hűséggel lenni fogunk s meg tartyuk, mellyel a többi Görögök Corporali Juramento magokat kötelezték. De mivel Principális Uraimék, minekelőtte mi az Homagiumunkat ő Fel­ségéhez le tettük volna, minket Societásokban Kereskedő Társoknak bé vettek, ha azért valami Háborodások és költségek, akár most, akár ezután, akárki által következhetnének, mi magunk az Ö Kegyelmeket tulajdon magunk költségein­ket defendálni és az Ö Kegyelmek költségeket refundálni köteleztetünk. 4—0 Valamennyi deperdita Activa Adósságunk, az Mercantilis Bóitbéli s Vásári Lajstromunkban fel írva találtatnak, s már Inventáriumunkban fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom