A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

A DIÓSGYŐRI VASGYÁR MEGMENTÉSE 1944-BEN gépesített hadtest és az 5. gárda lovashadtest Mezőkeresztes és a Tisza között északi irányban támadott, hogy megközelítse délről Miskolcot [108]. A gyűrű mind szorosabbra zárult a németek körül. A késlekedés következtében kiesett elszállításokat a német és magyar hadvezetés már nem pótolhatta. A Diósgyőri Vasgyárban november 15-én magyar—német vegyesbizottság tett látogatást, s miután már a szállítási lehetőségek lezárultak, miután leszerelt, üzemképtelen állapotban találták a gyárat, miután az előkészített részleges robbantásnál több lehetőség nem maradt, ígéretet tettek, ha az üzemben a bénítást az előírásoknak megfelelően végrehajtják, nem fognak robbantani. [109]. A gyár megmentése érdekében további feladat már csak annyi maradt, hogy elérjék, a bénítás ne az előírásnak megfelelően menjen végbe, ne okozzon hathónapos kiesést, hanem mennél hamarabb helyreállítható legyen. Az előzmények után ez már könnyebben megvalósítható feladat volt. A Diósgyőri Vasgyárban kibontakozott ellenállással csaknem egyidőben, november 11-én jelentette dr. Sándor László huszárfőhadnagy, csepeli alosztályparancsnok, hogy „a sürgősen elrendelt kiürítést úgyszólván teljes mértékben szabotálják [110]. Az ózdi munkások gyári légó-pincékben rejtettek el fontos üzemi felszereléseket [111]. A Ganz gyárban szabotázs és baloldali szervezkedés miatt letartóztatásokat eszközöltek. Nincs nyom a köztük fennálló közvetlen, szervezett kapcsolatra, az akciók szervezett összehangolására. Hatásában és eredőiben azonban összekapcsolódott valójában, de a német hadvezetőség és a helyi hatóságok szemében is. November 17-én a Vörös Hadsereg egy felderítő osztaga elérte Diósgyőr község határát. Nyírő Sándor és a Kopácsy-házból Világ Miklós nyomban felvették a kapcsolatot velük. Sztaskó János elfogott német lovas futárt vezetett a szovjet parancsnokságra [112]. Fekete Mihály megbízásából Barla Anna egy társával Miskolcról keresztül ment a frontvonalon, hogy megteremthessék az együttműködést a Vörös Hadsereggel, s a frontvonal miatt elszakadt diósgyőri csoportokkal. Szabó Lajos nemzetőrei ekkorra már pontos felderítési adatokkal rendelkeztek a német ütegállások elhelyezkedéséről, s ezeket gondosan térképre vetítve átadták Fekete Mihálynak, a miskolci MOKAN egyik vezetőjének. A térképet átvitték a fronton Diósgyőrbe, s kapcsolatba kerültek az említett szovjet egységgel [113]. A szovjet egység három nappal később visszavonult a területről. A felszabadító hadműveletek során Hejőcsaba felől ért Miskolcra a Vörös Hadsereg. A diósgyőri munkások közül azonban a három nap alatt sokan csatlakoztak a megismert egységhez, segítették a felderítés munkáját, mások pedig, mint Dancza Lajos, Kopácsy Sándor — sebesült szovjet katonát rejtettek el a németek elől és őriztek a felszabadulásig [114]. November 30-án újabb rendelet írta elő, hogy a hadiüzemi munkásokat zárt alakulatban kell kivonni katonai parancsnokság alatt, de már küszöbön volt a Vörös Hadsereg, a rendelet hatálya nem ért el Diósgyőrbe. A vezérkar utolsó kísérlete a diósgyőriek ellen: december 2-án egy csendőrezredest és egy főhadnagyot visszairányítottak azzal a paranccsal, hogy a rendőrség visszamaradt tagjainak bevonásával a hadiüzemi munkásokat és a katonaszökevényeket gyűjtsék össze és indítsák útnak. Intézkedésre azonban már nem volt idejük, néhány óra múlva menekülni kényszerültek [115].