A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

LAJOS Árpád: Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez

144 LAJOS ÁRPAD lektív szempontból sokat veszít, felkelti társa irigységét. — Akik egyenrangúaknak érzik magukat, kölcsönösen megmutatják, mit tudnak alkotni, tanítják egymást játékszerek készítésére. Az összeszokottak aztán olyan társas játékok játszására verődnek össze, melyeknek kialakult menetük van. A játszótársak próbára teszik egymást, ugyanakkor kipróbálják saját képességeiket is a játék rendjében (sportjátékok, táncok, kézügyességi versenyek). ösztönösen keresik maguk közt, ki a vezéralak (király, tündér), segítik, vagy büntetik egymást. A kisebbel, gyengékkel szemben a lovagiasság főleg a lányok körében van meg. Felemelik, gyámolítják, hordozgatják. A szövetkezésben megfigyelhetők az árnyoldalak is. Az erős gyermek félredobja, elűzi magától azt, akiben nincs eredetiség, kezdeményezés. A bámész, kíváncsiskodó gyermeket durván kicsúfolja. Ugyanerre a sorsra jut az, aki mindent szolgai módon utánoz. Csúffá teszik az árulkodót, a későn jövőt. Kíméletlen gúny tárgya a nevetséges megjelenésű gyerek. Kicsúfolják a kopaszokat, sántákat, vakokat. Ha valakire ráteszik a célt, még keresztneve miatt is gúnyolják. A gyámoltalan, vagy annak tartott gyermekkel elmondatnak valami rövid mondatot, s erre rímelő trágárságot vágnak rá. Kérdéseket tesznek fel neki. Ha beugrik, s ezekre válaszol, csúf szöveget rímeltetnek rá. Elmondatják vele a hét egyes napjait, vagy a szorzótábla egyes tételeit, s már válaszolnak is rá rímelő csúfságokkal. Nehéz helyzetbe kerül a megtámadott gyermek. De ha versben vissza tud vágni, kivívja tekintélyét. Ha nem, alul marad. Ha sírva fakad, azért csúfolják ki, ha elszomorodik, azért. Van olyan eset is, mikor két összeveszőt egy erősebb harmadik szétdob egymástól, s ehhez az eljáráshoz alkalmaz rímes, ritmusos mondókát. A nézeteltérést, összeveszést is legtöbbször rigmusokban fejezik ki. A játékban kiütköznek a fiú- és lánygyermekek eltérő nemi adottságai is. Kezdhetjük mindjárt az elkülönülésre való törekvéssel. Ha van olyan fiú, aki a lányok társaságához próbál közeledni, vagy lány, aki a fiúkkal akar játszani, sajátnembeli társai megróják: „lányok pecérkéje" („fiúk pecérkéje"). A két nem kölcsönösen csúfolja egymást. A fiúk apró dallamos rigmusokban földiboszorkányoknak gúnyolják a lányokat, akik a föld alatt laknak, békát szopogatnak; a lányok sem adósak: a fiúknak akasztófát kínálgatnak, ugyancsak rigmusokban. A játékszerek készítésében a fiúk jobban kitűnnek. A játékszerek túlnyomó többsége a fiúk alkotása. A lányok a nekik való játékszereket készítik: babákat, kis edényeket, ékszereket. A társaséletet formáló rigmusok zöme a fiúké. A lányok az enyhébb szövegűeket alkalmazzák. Igen feltűnő a szervezett társasjátékok közti különbség: a fiúk társas játékainak alapja a nagyobb testi erőt, ügyességet igénylő mérkőzés. A lányok a mozdulat szépségére és dallamosságra törekszenek. A fiú inkább sportol, a lány inkább táncol. A fiúknál a küzdés, a lányoknál a líra, a költészet dominál. Az eddigiek taglalásával könnyű bizonyítani, hogy a játszó gyermek nem csupán szórakozik, hanem alkot, s alkotásaiban egy kultúrált életmód megélésére készül fel, adott természeti és társadalmi környezetben. Ha a pedológia gyakorláselméletét a néprajz művelődéstörténeti módszerének alkalmazásával próbáljuk tovább fejleszteni, a játék meghatározása