A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

A MAGYAR-rSZOVJET NEMZETKÖZI FARTIZÁNMOZGALOM ÜTTÖRÖI 357 Tizenhármán Nem voltak babonásak. A repülőtérre menet is tréfálkoztak. — Reszkessetek, fasiszták!... Indul a rettegett tizenhárom! Korábban a csoport tizenöt tagú volt, azonban, hogy ne terheljék túl a gépet, Orosz és Szabó nevű társukat Kijevben hagyták. Tizenhármán voltak — nemcsak nemzetiségüket, hanem ruhájukat és felszerelési tárgyaikat tekintve is változatos képet mutattak. Voltak köztük magyarok, oroszok, csuvasok és ukránok. Nemrégen még egymás létezéséről sem tudtak, most meg már bizalomtól és tisztelettől áthatva egy összeforrt családként indultak útra. Tizenhárom ember. Sok is, kevés is egyszerre. Kevés, a túlerőben lévő ellenséggel való harc kilátásait tekintve, viszont nagynak bizonyul majd a csapat, ha a veszély pillanatában el kell tüntetni a nyomokat, vagy ha ki kell csúszni az ellenség gyűrűjéből. Ahányan voltak annyi felől jöttek, s a partizán életformát is más-más körülmény folytán választották. Szőnyi Márton, Horthy hadseregének egykori pilótája karcsú és magas férfi. Olyan, mint egy jegenyenyár. Két hónapot töltött a keleti fronton, amikor a gépét lelőtték a szovjet vadászok. Súlyos sérüléseket szenvedett, lelke mégis megkönnyebbült, hisz bekövetkezett sorsának rég óhajtott fordulata. Tudta, hogy ezrede nem várja vissza. Anyja is elsiratta már, mert megkapta a haláláról szóló értesítést. Mint később kiderült, Szőnyi Márton horthysta felettesei egy pontban sem tértek el előírásaiktól, mert a holttányilvánítási irattal együtt elküldték az anyának a Signum laudist, sőt a fia nevét felvésték a mátyásföldi repülőtér márványtáblájára is. Alaposan elszámították azonban magukat, mert Szőnyi Márton élt és újból harcba szállt, de már a barikád másik oldalán, ahol hazája igaz ügyéért küzdöttek. Márton agyán végigfutottak az elmúlt napok emlékei: a lengyelországi csaták, melyet Róbert Satanowski ezredes partizáncsoportjának soraiban élt át, a magyar katonák közötti agitáció, partizán ösvények Bjelorusszia erdeiben, a partizánképző iskola. S most kezében a hazai földre szóló bevetési parancs, mely újból harcra szólít. S a parancsnok? ö, Szőnyi Márton, a kistisztviselő fia, a felszabadító partizán sereg tisztje. Társai között első a barát és harcostárs ösz Szabó János, akit a napszámos élet korán kommunistává érlelt s velük egy sorban szovjet katonák vannak: Jevgenyij Jonov hadnagy, az orvos, Grigorij Novotnij főhadnagy, Vlagyimir Zsiljajev őrmester, akit maguk között csak Kuzmának neveztek, Mihail Szemenjuk, [6] Larissza Polnyickaja, [7] a bátor rádiós lány és Horthy seregének öt volt katonája: Bráz Lajos [8] lakatos, Kiss Benjámin [9] és Csizmadia Gyula bányász, Molnár István és Báli Ferenc gyárimunkás, Szoták Mihály [10] pedig kőműves volt civilben. Akkoriban, amikor 1943. január 13-án egy büntető század Ősz Szabó János vezetésével felkelt, megsemmisítette őrségét és Osztrogozsszk alatt megadta magát a szovjet csapatoknak, a 126-os lovasezred 4. századának egészségügyi katonája, Jevgenyij Jonov már a második sebesüléssel feküdt a kórházban. Először 1941 nyarán a jobb, most pedig a bal lábán kapott sebet. „így már lovas katona lehet... a hátországban fog savanyodni