A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

A MAGYAR—SZOVJET NEMZETKÖZI PARTIZÁNMOZGALOM ÜTTÖRÖI 357 szeder volt. Egy alkalommal rőzseszedő asszonyokkal találkozott. Megígérte nekik, hogy amikor besötétedik, bemegy hozzájuk a faluba. — Közvetlen a temető mellett, az első ház jobbra — ismételgette neki Horváthné. Alig mentek el az asszonyok, a falu irányából felbukkant egy katonai autó és arra felé tartott, ahol János szinte végsőkig legyengülve ült. Fel akart ugrani, de visszaesett. Ö, ha legalább lőszere lenne, még mindig felvenné a harcot! Lőszere régen elfogyott, s őt a sebei és az éhség teljesen levették a lábáról. Forgópisztolyában egyetlen töltény volt csak. Ezt magának szánta, hogy ne kínozhassák tovább. Az autózúgásba lövés hangja vegyült. — Kezeket fel! Add meg magad! — kiáltott rá a csendőr a kocsiból kiugorva. Géppisztolycsövek szegeződtek a fa mellett mozdulatlanságba merevedett férfi mellének. Már nem volt élet benne. Feldobták a kocsiba és elvitték a temetőbe. * Néhány óra múlva magas, sovány géppisztolyos férfi fáradtan haladt végig egy keskeny erdei ösvényen. Szőnyi Márton volt. Súlyos gondok gyötörték. Egy órával ezelőtt véres harc után a szomszédos falu parasztjai temették el harcostársát, Grigorij Novotnijt, aki halálos mellsebet kapott és Márton kezei között halt meg. Mártonnak eddig kedvezett a szerencse. Olyan jó emberekre talált, akik biztos menedéket nyújtottak neki. Három napot a csoport parancsnoka a Molnár-tanyán töltött. Elek Elemér, egy fürge észjárású, eleven fiú megteremtette számára a szükséges kapcsolatokat; élelemmel és újsággal is ellátta Szőnyi Mártont. Negyedik éjjel a tanyán megjelentek a csendőrök. Nem maradhatott ott tovább, hanem az erdőn át a Macskás-tanyára ment. Itt Kisbenedek Bálint lóistállójában nagyszerű rejtekhelye volt, jó kilátással és vendégszerető gazdával. A gazda megitatta, megetette, megmutatta neki szép tanyáját és gondoskodott pihenéséről, de hogy, hogy nem, vendégének híre a csendőrségre is eljutott. Márton az illatos szénában elnyújtózkodva kezdte érezni, hogy milyen fáradt. Fájt a feje és valami a belsejét is szorongatta. Zavaros gondolatok kerítették hatalmukba. Az anyjára gondolt. Vajon hogy van? Nagyon kijutott szegénynek. A kis öttagú család. Az apja, a postatisztviselő szánalmasan kis nyugdíjat kapott. Később ettől is elestek. Elbocsátották az apját. Szegény anyja, hogy örült, amikor apját felvették portásnak a Nemzeti Bankhoz ... Ekkor jutott lélegzethez ő is és tanulhatott a kereskedelmi akadémián. A partizán egész éjjel nem hunyta le a szemét. Reggel szundikálva, hirtelen óvatos lépteket és hangos kiáltást hallott: „Add meg magad!" Szőnyi még lőni sem tudott, de meg nem adta magát. Csendőrgolyók oltották ki életét. Ez 1944. szeptember 7-én történt. A parasztok Mártont a falusi temetőben temették el és ismeretlen kezek titokban mezei virágcsokrokat tettek sírjára.