A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

FOGARASSY László: Adatok a magyarországi román hadszíntér történetéhez

ADATOK A MAGYARORSZÁGI ROMÁN HADSZÍNTÉR TÖRTÉNETÉHEZ (1919. május 2—július 19.) 1919. május 2. a Magyar Tanácsköztársaság történetének legválságosabb napja volt. A román királyi hadsereg offenzívája elérte a kulminaciós pontját, az északi mellékhadszintéren pedig a csehszlovák haderő bevonult Miskolcra. Az antant annyira biztosra vette a magyar tanácskormány lemondását, hogy a békekonferenciára szóló meghívást vissza is tartották, illetve azt csak a tanácskormány helyére lépő új kormánynak szándékoztak kikézbesíteni. A kormányváltozást annyira biztosra vették, hogy Segré olasz tábornok, a bécsi olasz katonai misszió parancsnoka arra is el merte magát szánni, hogy Kun Bélát felszólítsa, hogy az új kormány járuljon hozzá Budapest megszállásához az olasz tisztek által vezényelt csehszlovák csapatokkal. Az antant nyilvánvalóan túlbecsülte a magyar Vörös Hadsereg tiszántúli vereségének jelentőségét. Igaz ugyan, hogy a magyar Vörös Hadsereg a tisztántúli defenzív harcokban állományának közel egyharmadát elveszítette, de ez a vereség korántsem volt olyan nagymérvű, mint az Osztrák-Magyar Monarchiáé 1914-ben a galíciai hadszintéren. Mindössze annyi történt, hogy a jól védhető Tisza front Algyőtől, a Sajó torkolatától mellékhadszintérré változott, viszont a Nógrádverőce—Mátragerinc—Miskolc—Bodrog határt forszírozó csehek kiprovokálták a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratát. [1] Tanulmányunk célja a mellékhadszintérré vált tiszai front eseményeinek ismertetése. A románok a Tisza elérésével magyarországi offenzívajukat egyelőre befejezettnek tekintették, mivel utánpótlási vonalaik meghosszabbodása miatt egyelőre hadműveleti szünetet kényszerültek tartani. Május 2-án kaptak ugyan antantparancsot, hogy a Tiszát ne lépjék át, de a magyarországi fronton küzdő csapataik közül csak a 7. hadosztályt szállították el 1919 május második felében Észak-Moldvába, Dorohoi—Botosani—Suceava —Fálticeni vidékére. Csicserin orosz népbiztos május 1-i és 3-i ultimátumai, amelyekben a román kormányt Beszarábia és Bukovina kiürítésére szólította fel, csak addig jelentettek könnyítést a magyar tanácskormány részére, amíg Grigorjev atamán lázadása nem bénította meg a dnyeszteri ukrán vörös csapatok akcióképességét. [2] Tehát, hogy a Magyar Tanácsköztársaság volt az, amely tehermentesítette az Orosz és Ukrán Tanácsköztársaságot, mert továbbra is az alábbi román csapatokat kötötte le, amelyeket az antant a Dnyeszternél kívánt volna felhasználni: a) Északi hadtest (Grupul de Nord), parancsnok Mihaescu tábornok: Máramarostól Abádszalókig terjedő vonalon és pedig Ruszka Krajna déli határától a Maros torkolatáig a csehszlovák csapatokkal szemben Olteanu tá-