A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)
KILIÁN István: Szűcs Sámuel naplója
314 KILIÁN ISTVÁN (ez legkevésbé), hanem az egész magyar társadalom múltszázadi harcainak hű tükre. Nem célszerűtlen dolog megvizsgálnunk Szűcs Sámuel politikai magatartását, hiszen kora, s azon belül is a szabadságharc időszakasza olyan történeti pont, amely mellett vagy ellen valamennyi gondolkozó magyar állást foglalt. Nem kétséges, hogy Szűcs korának kisnemesi értelmiségéhez méltón a haladó erők mellett foglalt állást. A szabadságharc idején maga is fegyvert fog. A bukás után, mert egy darabig a hivatali esküt nem hajlandó letenni, magánügyvédi praxist folytat. A kiegyezést, mint szükséges rosszat elfogadja. Elveit azonban a dualizmus korában sem adja fel. Történetírói munkássága, kiadatlan naplójának lapjai bizonyítják, hogy élete végéig Kossuth eszméi éltetik. Republikánus nem volt. Ilyen politikai szemlélettel volt ő a múlt század nagy része politikai harcainak krónikása. Ferenc Józsefet királynak tiszteli a koronázás után, de elítéli benne a szabadságharc elnyomóját, s miskolci látogatásai idején a kivánesi_ tömeg érdeklődését, annak különféle megnyilatkozásait nevetségesnek tartja. Naplója primer forrásanyag. Hisszük, hogy sok olyan adatot is tartalmaz, ami eddigi ismereteinket hasznosan egészítheti ki. A szabadságharc és előzményei kivételével — különösképpen a városi történeti adatok lejegyzésénél pozitivista. Az eseményekhez egyéni véleményt nem fűz. Jellemző, hogy míg a szabadságharc egyes eseményeihez naplójában kommentárt is fűz, addig Ferenc József érkezésekor kizárólagosan a tényeket írja le minden érzelmi megnyilvánulás nélkül. Naplóköteteinek sok megjegyzését használta fel Szendrey. Egy részét maga Szűcs Sámuel publikálta, a jegyzetek jelentékeny többsége azonban még teljesen ismeretlen. Történeti érdeklődése, országgyűlési tapasztalatai, precíz adatgyűjtése tiszteletreméltók. Rokoni, baráti kapcsolatai — amelyekről az ismertetés másik részében szeretnénk szólni — naplója révén még nyilván sok új adatot adhatnak egy-egy speciális kérdés kutatóinak a múlt század nagy politikusairól, tudósairól, művészeiről. Végül fel kell vetnünk még egy kérdést. Van-e naplónak irodalmi értéke? Szűcs Sámuel nem volt író. Korai, elsősorban azonban önképzőköri próbálkozásai elárulják, hogy irodalmi sikerek felé való törekvés nem állhatott távol tőle. Mégis csak forrásértéke volna ennek a hatalmas munkának? Kétségtelen, hogy elsősorban ez. Naplójának egy-egy fejezete néha-néha arról is tanúskodik, hogy írója szépírói szempontokat is tartott maga előtt. Az árvizek leírása, a kassai csatáról való tudósítás, vagy naplójának önéletrajzi írása, pesti vagy bécsi útjainak jegyzetanyaga már szépirodalmi törekvéseket árul el. Különösen a nagyobb eseményeknél tapasztalhatjuk ezt az emelkedettebb stílusra való törekvést. Azokat az országgyűléseket, amelyeken ő is részt vett mint jegyző vagy magánember, színesebben, elevenebben írja le. Történetírása ilyenkor hasonlít a görög-latin történetírás gyakorlatára. Az elhangzott beszédeket vázlatosan ismerteti, élményeit gördülékenyen, olvasmányosan írja le. Nem állíthatjuk róla, hogy írói egyéniség, de
