A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

MOLNÁR László: Porcelán- és kőedénygyártás Miskolcon a reformkorban

246 MOLNÁR LÁSZLÓ Lánya születésekor, annak keresztszülőjeként Kubissy Juliannát jegyezték be, aki Hüttner József felesége. Minden bizonnyal feltételezhetjük, hogy ezt megelőzően már jóval korábban dolgozott Apátfalván. — Neid Antal Miskolcon 1841—1842 között dolgozott. Apátfalván 1844—1865 között szerepel. — A Bundray (Bondray) és Dubrovszky családok számos tagjai, testvérek és leszármazottak működtek Miskolcon és Apátfalván egyaránt a XIX. század harmincas éveinek végétől kezdődően a századfordulóig. Répásy Ferenc az egyetlen, aki nem Miskolcon, hanem Apátfalván kezdi a vándorlást; Apátfalván 1844 tavaszától ismeretes, 1855-től pedig Miskolcon tűnik fel. Személyével kapcsolatban azt sem tartjuk valószínűtlennek, hogy 1844 előtt már dolgozott Miskolcon. Az apátfalvi Rk. házassági anyakönyv bejegyzése szerint Neid Antal második házasságkötésénél, mint tanú szerepel Hüttner József. Ekkor Neid a miskolci gyárban dolgozó Tatter Ferenc özvegyét — Stommerstein Ilonát vette nőül. Valószínűleg más kőedénygyári munkások is voltak, akik mind a két üzemben dolgoztak hosszabb-rövidebb ideig. A kőedénygyári munkások családtagjai abban az időben igen gyakran házasodtak össze. Rendszeresen megismétlődött, hogy a házassági tanúk, keresztszülők is a gyáron belül dolgozók, vagy rokonok közül kerültek ki. — A rokoni kapcsolatok alakulása a gyárak közötti vándorlások, — akár hazai, akár külföldről származó munkásokról legyen szó —, egyaránt hatással voltak a termelő munkára, illetve a formák és díszítmények általános elterjedésére. A miskolci üzemből a negyvenes évek első felében Hüttner, Dániel, Noszky és Neid személyében a legjobb szakemberek távoztak, olyanok, akik jártasak voltak a keménycserép gyártásban, de feltételezhetjük, hogy Hüttneren kívül, ismerték a porcelángyártás magasabb felkészültséget igénylő folyamatát is. Miskolci edénykereskedők. Miskolc város lakosságának száma a XIX. század első évtizedétől kezdődően rohamosan emelkedőben volt, fél évszázad alatt majdnem megháromszorozódott. Ennél is gyorsabban fejlődött azonban a város kereskedelmi élete. A hegyvidék lábánál elterülő város összekötővé és közvetítővé fejlődött a Felvidék további részei — különösen Kassa, Eperjes — és az ország központja, Buda és Pest között. Ez a kedvező helyzet vonzotta a kereskedőket, és a környékbeli megyék, a Tiszán inneni részek vásárlóit is. Ezért a XIX. század harmincas éveinek végén, már mint a legnagyobb kereskedővárost tartják nyilván [25]. A század második felében bekövetkezett fejlődés gyorsaságára egyetlen példa elegendő. Az 1876-ik esztendőben 179 kereskedőnek adnak igazolványt tevékenysége folytatására [26]. A kereskedelmi forgalom nagyobbik részét még ebben az időszakban is a mezőgazdasági termények, vagy az azzal kapcsolatos iparok termelése szolgáltatja. A kereskedés java része vásárokon és piacokon bonyolódik le, de a reformkor éveitől már egyre szaporodnak a rendszeresen nyitvatartó boltok is. Természetesen a szokásoknak megfelelően sátraikkal még részt vesznek a vásárokon és piaco-