A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

BANNER János: A bükki-kultúra névadója — Bella Lajos

16 BANNER JÁNOS Legnagyobb érdeme, hogy újra ráterelte a figyelmet erre a tudomány­szakra, s még ennél is nagyobb, hogy érezve azt, hogy magyar szaknyelvünk még mindig kiforratlan, igyekezett kifejezéseinket magyarabbá tenni. Néme­lyik esetben azonban túlzásokba ment. Becsületes törekvése nem hozta meg a valóban szükséges eredményt. Ez a szándéka nemcsak ebben a munkájában érvényesült. Keresetlen egy­szerűséggel megírt közleményeiben is — kisebb tanulmányaiban — lépten­nyomon találkozunk ilyen irányú újító szándékával, amit ma már csak az első megtett lépésnek tekinthetünk. Közleményei mentesek a merev formáktól. Könnyen érthetők, közvetle­nek, olyanok, mint amilyen ő maga volt, aki nemcsak a saját maga munkáját becsülte, de a másokénak jogtalan bírálgatását sem hagyta szó nélkül. A nagy jelentőségű Bella-barlangi koponya megtalálása után a következőket írta: „igen csodálatos, hogy akad nálunk ember, aki sem a leletkörülményeket nem ismeri, sem a koponyát meg nem nézte és mégis, szerinte tréfás (?) megjegy­zéssel, le akarja rontani komoly szakemberek tényeken alapuló nézetét." Le­gyen ez az idézett mondat is egy azok közül a megszívlelendő dolgok közül, amiket tőle tanulhatunk [77]. Bella Lajosra emlékezve, az ő nyomdokain haladva, én is az embert akar­tam látni, múzeumi és tudományos munkáin keresztül, amely hozzá és hoz­zánk legközelebb volt és van. Hogy mennyire sikerült ezt elérnem, nem tudom. Munka közben megelevenedett előttem tisztes öreg alakja, amelyben törhetet­len munkakedv és soká tartó munkabírás élt. Élt addig, amíg lassan-lassan elmaradozott az 1930-ban hivatalosan elha­gyott múzeumból. 1937. július 8-án úgy halt meg Sződligeten, hogy haláláról munkatársai és a Tudományos Akadémia, amelynek székét soha el nem foglalt levelező tagja volt, csak akkor értesültek, amikor a tikkasztó nyár már elher­vasztotta sírján a kegyelet koszorúit. Ezek pótlására fontam ezt a koszorút a neki kedves múzeumügy változa­tos, tarka növényeiből, virágaiból. Beletartozik ezekbe a tövis és a virág egy­aránt, mint az élet minden megnyilvánulásába. Harminc év távlatából harmo­nikus egységbe olvad ez a tarkaság, s talán — ha apránként mindnyájan el­kopunk, akik közelebbről vagy távolabbról ismertük — még egy időre hozzá­járul ahhoz, hogy — az embert és munkáját a maga korában értékelve — Bella Lajos emlékét a magyar múzeumok és a régészeti tudomány dolgozói kegyelettel őrizzék. Banner János

Next

/
Oldalképek
Tartalom