A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)
KÖRMÖCZY László: Tokajhegyalja szőlőkultúrájának rekonstrukciója
426 KÖRMÖCZY LÁSZLÓ III. TOKAJHEGYALJA REKONSTRUKCIÓJA A tokaji bor elterjedését a XV. század elejétől számíthatjuk. Az addig szerényen, szinte az ismeretlenség homályában meghúzódó szőlővidék egyszerre nemcsak a hazai, de a nemzetközi érdeklődés előterébe került. Sikerét több tényezőre vezethetjük vissza. a) Természeti adottságok Tokajhegyalja földrajzi fogalom, mely Magyarország északkeleti részén az északi szélesség 48 fok 7 percétől a 48 fok 25 percig, s a Greenwichtől számított keleti hosszúság 38 fok 50 perctől 39 fok 22 perc közötti területet foglalja el. A tokajhegyaljai zárt borvidék fogalma alá tartozó községek száma változott. Volt, amikor csak 11 mezővárost számítottak ide, később 14-ben állapították meg a borvidékhez tartozó helyiségeket, a századfordulón már 3.1 -re emelkedett a borvidék községeinek száma, jelenleg pedig 28 község határára terjed ki. Az Eperjes-tokaji hegyláncra települt szőlők a tokaji Nagy Kopasz hegy és a szántói és kistoronyi, csúcsalakban végződő hegyek zárják közre. Innen származik Szirmai Antal definíciója 26 . „Incipit de Sátor desinit in Sátor". Talaja vulkáni és üledékes kőzetekre oszlik. Az üledékes kőzetek között legnagyobb szerepe a tufának van, bár más kőzetfajták is találhatók. Mindezeknél nevezetesebb a nyirok, mely nagy területeken takarót formál. A lösz a magaslatok alsó szegélyét képezi, vagy alacsonyabb fennsíkokat alkot. Bár Hegyalja talaja első tekintetre sokfélének látszik, de geológiai származása szerint néhány fő alakra lehet visszavezetni. A három fő talaj a már említett lösz, aztán a nyirok, amely vulkáni kőzet és kémiai elváltozás által jött létre. A kőpor is vulkáni kőzet és porlás eredménye. Legkiválóbb talajnem a nyirok, mely a tömött, kemény kőzet lassú málásával keletkezett, törmelékmentes, képlékeny anyag. Ez főleg a déli és délkeleti hegyoldalak lejtőit üli meg, és ezen a talajon termett szőlő adja a legzamatosabb, legerősebb, legtartósabb bort. A meteorológiai viszonyokat tekintve; a tél változékony, hideg, nedves, egy-két Celsius fok középhőmérséklettel. A tavasz még változékonyabb, s a márciusi tavaszi meleget gyakran követik kései fagyok. A forró nyár után meleg és hosszantartó ősz következik, és a vénasszonyok nyara érleli meg az aszút. Az évszakok közötti átmenet rossz. Az évi napsütés több évtizedes átlagban 1.480 órára tehető és júliusban, augusztusban jelentkezik legerősebben. A széljárással lehet összefüggésbe hozni a szőlősgazdák rémeit, a májusi fagyokat, melyet a folyton áramló meleg alföldi levegő sem tud ellensúlyozni. Igen kedvező a légnedvesség, melyet ugyan a harmat és a dér befolyásol, de az utóbbi igen fontos az aszúsodáshoz. Hegyalja klímájára jellemzők: a kiadós esők, tartós meleg nyár, hosszú, szép ősz, mikor a föld még napszállta után is megtartja melegét. Az ősz meleg, rövid esőkkel, deres hajnalokkal okozza az aszúsodást. A tokaji szőlőtermelők már korán különbséget tettek a területek fekvése szerint. Szirmai 27 szerint a Keletre és Nyugatra néző lejtők középszerű bort teremnek. Legjobbat termi a déli oldal. Kevésbé jó az a bor, melyeket az Észak felé néző szőlőkben szűrnek. Ő sorolja fel a legismertebb tokaji szőlőhegyeket is, amelyeket osztályokba sorol. Tokajban nyolc elsőosztályú szőlőt említ meg, köztük a Szarvast,
