A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)
KÖRMÖCZY László: Tokajhegyalja szőlőkultúrájának rekonstrukciója
418 KÖRMÖCZY LÁSZLÓ E vidék a nemzetségi birtokszervezetből királyi birtok lett, mert, mint ahogy Anonymus írja: András király Sátoraljaújhelytől, a Ketel patakától a Tolcsva vizéig az Aba nemzetségtől megszerezte a birtokot cserével, mert jó vadászterület volt, s mert felesége, a kievi fejedelem leánya, ezen a környéken szeretett lakni. Királyi birtokként alakult ki második gócnak Sárospatak, melynek vendégnépei (hospesek) részére már 1201-ben Imre király oklevélbe foglalja kiváltságokat. A Patakhoz tartozó Bodrogolaszi vendégnépei a Szent Miklósról nevezett templom mellett laktak; Miklós pedig a távolsági kereskedők patrónusa volt. A pataki vár minden bizonnyal királynői vár lehetett. Építése még a XIII. század második felében is tartott, mert István ifjabb király 1262-ben kelt adománylevelében hívének, Kállai Mihálynak adományozza az épülő északi tornyot. E csaknem három évszázad rendelkezésünkre álló történeti eseményei már szólnak a szőlőművelésről, de nem tesznek említést a borról. Feltételezhető, hogy a termés csekély mennyiségű volt, s azt a korabeli gazdálkodás szerint a vár, vagy erdőispánságokba költöző királyi udvar helyben elfogyasztotta. Első értékelhető adatunk 1386-ból maradt fenn, mikoris az egri püspökség szőlődézsmája fejében 10 ezer aranyat kapott. E meghatározás sem szabatos, mert az egri püspökség tizedszedési joga nemcsak a tokajhegyaljai vidékre terjedt, hanem más, zempléni, abaúji, borsodi bortermő helyekre is, s ebből bizonyossággal nem következtethetünk az itt termett bornak sem mennyiségére, sem minőségére. Hogy ezt a hatalmas jövedelmet nem kizárólag csak Tokajhegyalján termett borok szolgáltatták, arra egy 17 évvel későbbi rendtartás utal. A sajószentpéteriek ez évben ugyanis végzést hoztak, melyszerint idegen bort tilos volt bevinni a községbe. Ez alól csak a szerémi és somogyi borok képeztek kivételt, mondván: „Ezek mindenütt kedvesek, mi sem akarjuk megalázítani". Az akkori közlekedési viszonyokat figyelembe véve nem valószínű, hogy a tokaji bor korcsmáitatását eltiltották volna az alig 100 kilométerre fekvő termővidéktől, ha azok híre már ismert lett volna. 10 Az eddig felsoroltak a történeti tények alapján arra világítanak rá, hogy ez az előkészület időszaka volt Tokajhegyalján, amikoris részint a szőlők telepítése, a parlagok felfogása, a külföldi telepesek és Nagy Lajos idejétől kezdődően e vidékre betelepedett pálos szerzetesek munkálkodásának eredményeként megerősödött és fejlődött a szőlőkultúra. Mert a sajószentpéteriek határozata után kerek ötven évvel 1494-ben Istvánffy Miklós már a tokaji bor jóságáról tesz említést. A termelt mennyiség sem lehetett már kevés, mert mikor Albert lengyel herceg seregével ostrom alá vette Tokaj várát, 1491-ben ott mintegy 2.000 hordó bort zsákmányolt. 10/a Ebből az időből, 1502-ből származik a mind mai napig híres „Mézes-mái" hegyen lévő „Hétszőlő" elnevezés is. Az Albert által zsákmányolt mintegy 3.000 hektóliternyi bor az akkori szőlőművelés kezdetlegességét és ebből eredő alacsony terméshozamát feltételezve, már kiterjedt szőlőskertekre mutat. Úgy véljük, nem tévedünk, ha ebben az időszakban mintegy 2000—2500 kataszteri holdra becsüljük Tokajhegyalja szőlőtermő területét. Oláh Miklós esztergomi érsek Magyarországról írott munkájában 11 Tokajhegyalján Liszkaolasziról már úgy emlékezik meg, mint jó bort termő helyről. S bár a többi helyiségeket névszerint nem említi ugyan, de a XVI. század végéről fennmaradt bortized-jegyzék bizonyítja, hogy Tarcal, Bodrogkeresztúr, Tokaj térségében igen fejlett szőlőművelés alakult ki.
