A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

PÁRKÁNY László: A miskolci sajtó a Tanácsköztársaság idején

A MISKOLCI SAJTÓ A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 405 A kormányzótanácsnak ez a lépése meghökkentette a Miskolci Napló hírlapíró gárdáját, mert ők hosszú éveken keresztül a polgári társadalom sajtószabadságán és ennek törvényei szerint nevelkedtek. A tanácskormány rendeletét, a rendelet átmeneti jellegét, szükségszerűségét nem értették, nem is érthették. Természetszerűleg jogaik megnyirbálását látták ebben a határozatban és úton, útfélen a lapok „uniformizálásáról" beszéltek. Ha a szó valódi jelentését elemezzük, valóban uniformizálásról, de helyesebben a sokat nélkülözött pártsajtó megteremtéséről volt szó. Miskolcnak mérhetetlenül nagy szüksége volt pártsajtóra. Miskolc az 1918-as, 19-es sorsdöntő eseményeket pártsajtó nélkül vészelte át. A Tanácsköztársaság megalakulásakor a két kitűnő munkásvezér, Pelyhe János és Grosszman Zsigmond megfeledkeztek a pártsajtó megszervezéséről. Pedig Miskolcon az 1910-es esztendők után a szociáldemokrata pártnak volt már egy igen népszerű hetilapja, amely Miskolci Munkás Újság néven volt ismert. 1919 februárjában már majdnem minden vidéki városban küzdőtérre lépett a szociáldemokrata párt lapja, csak éppen Miskolcon nem került sor egy munkáslap megindítására. Ez a körülmény feltétlenül figyelmet érdemel. Okait nem felesleges kutatnunk. Mint már említettük, a miskolci szociáldemokrata párt tekintélye a polgári demokratikus forradalom győzelme után megnövekedett. A sikerek elérésében nagy szerepe volt annak a sajtóhadjáratnak, amelyet a polgári sajtó szélsőjobboldali lapjai egymás ellen vívtak. A Reggeli Hírlap — annak ellenére, hogy politikai napilap volt — a szociáldemokraták harcait segítette és bátran felvette a harcot az ellenforradalmi tendenciájúvá Reggel című lappal Úgy tűnik, a miskolci szociáldemokrata párt megfelelőnek tartotta a Reggeli Hírlap támogatását és ezért nem érezte szükségét egy külön pártlap megindításának. Fenntartás nélkül állíthatjuk, a lapindításnak bizonyára anyagi okai is voltak. A kutató számára az első nagy meglepetést az okozta, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása után a helyi direktórium a három napilap közül egyiket sem alakította át pártlappá. A pártlap bizonyára érzékenyebben reagált volna minden olyan politikai eseményre, amelyek a munkásság széthúzását célozták. A csehek három hétig tartó megszállását is elkerülhette volna a város, ha egy jó pártlap kollektív agitátor, propagandista és szervezőként lép fel. Miskolc délutáni lapjának, a Miskolci Munkásnak hasábjain június 24-e után új szín, elevenség, lüktetés és igazi proletárhegemónia harsogott. A fejlécre felkerült az eddig hiányolt impresszum; a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának délutáni lapja. E naptól kezdve minden példány a cím felett Marx örökérvényű igéit is hirdette; Világ proletárjai, egyesüljetek! Június 25-én a Szocialista-Kommunista Párt végrehajtó bizottságának kebelén belül megalakult a miskolci pártsajtó szerkesztőbizottsága, ahova beválasztották Kállai Gézát, Reisinger Ferencet, Schwarcz Árpádot. (A felsorolt szociáldemokrata munkásvezérek irták, szerkesztették az 1912-ben megjelenő Miskolci Munkás Újságot.) Határozat született az elméleti cikkek megírásával kapcsolatban is; „Az elméleti iránycikkeket Miskolcon a helyi sajtó kiválogatott emberei és a kormányzótanács által Miskolcra delegált újságírók végzik, Szakasits Antal és Sipos Iván vezetésével."

4 Fehér Ödön június 27-én szabadságra ment, a lap szerkesztését hivatalosan isátvette Szakasits Antal. Vezetésével új, kitűnően megírt, jólszerkesztett lap köszöntött nap mint nap az olvasókra. Választékosságára jellemző, hogy a helyi reszortok — megye, város, törvényszék, tanügy — szines feldolgozásán kívül új rovatok kezdték meg hódító útjukat, olyan rovatok, amelyek már a pártsajtó jegyeit visellek magukon. Ilyen állandó rovat volt a Szocialista Kultúra és Szocialista Iskola. Mindkét