A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

KALAS Imre: Borsodi népi lakóházak jellemzői

BORSODI NÉPI LAKÓHÁZAK JELLEMZŐI Az itt tárgyalt népi (paraszti vagy kisnemesi) építmények néprajzi szemlé­letű műemlékek, jellegzetesek a tájra, a népcsoportra, az építőanyagra, az építőkész­ségre és a díszítőművészetre; egy évszázadokon keresztül idegen szellemi behatások­tól elzárt közösségek kitűnő alkotásai, az anyagszerűség, a szerkezet és formák össz­hangjának kapcsolatából, hagyományos díszítőművészettel kialakított alkotások melyek a múlt század végéig épültek a térképen bemutatott területen fekvő köze­gekben. A feudalizmus fojtó elnyomásából kibontakozó parasztság polgárosodása az így született kispolgárok építőtevékenysége már eltér az etnikumok jellemzőitől s lakáskultúrában a polgári lakóház jelenthetett is némi emelkedést, de stílusbeli nagy hanyatlást mutató és elszomorító ún. nemesvakolatú tornyos, manzárdos vagy szecessziós alkotásokat hozott létre. Ma a hivatalos tervezőirodák tervei szerint épí­tett vidéki lakáházak ha szerkezetben, kényelemben vagy akár stílusbelileg jelente­nek is méltánylandó szintet, de közben elsikkadt a népi kultúra minden ízessége, szin­pompája és gazdagsága. E tények lerögzítése után nem marad más feladatunk, mint­hogy meglevő népi műemlékeinkből mentsük ami még menthető, s ha gyérülésüket, pusztulásukat már nem is tudjuk megakadályozni, de vegyük számba a meglevőket, örökítsük meg azokat. E rövid ismertetésnek is ez a célja. Ismertetésemnél nem követem Bátky Zsigmondnak „A Magyarság Nép rajza"-ban lefektetett, bár irányt mutató tipizálását, mely a magyar házfajtákat tűz­helyük szerint foglalta ötféle csoportba. 1 Az eltelt időben a szabadkéményeket és füstölőket már felváltotta az „orosz-kémény", a katlanos falazott tűzhelyeket, a kür­tös- vagy síposkemencéket a „masina", sőt már ezek helyébe is Ózd, Sajóbábony, Kazinbarcika, Tiszapalkonya ipartelepeit körülvevő községekben a nagyipari tűz­hely, a csempézett „spór" lépett s ha netán az évszázados, falazott tűzhely megma­radt volna is valahol, muzeális érték maradt. Ismertetésem ezért is csak tájjellegű külsőségekre szorítkozik, de az itt közölt 1940—41. évi gyűjtögetésemnek csak töre­dékét jelentő példákon, jellegzetességükön keresztül szeretnék rámutatni népünk tehetségét szemléltető kimeríthetetlen változatosságú formagazdagságra, biztos arányérzék melletti játékos díszítőművészetre és a hagyományos szerkezetek mellett józan takarékosságra. Legősibb és ugyanakkor alföldi típusú a földanyagú (patics, vályog, vertfal) az ágasfás, szelemengerendás, szarufás, tetőszékkel egybeépített födémgerendázatú, ,boldog-anyá'-nak nevezett tartóoszloppal alátámasztott matyóföldi „üstökösház" (1. kép), mely a matyóföldi Mezőkövesd és Tárd községekben volt megtalálhat 1944-ig. Üstökös-háznak nevezik a zsúppal vagy náddal lefödött ház végfalainak fél­kúp alakú lefödését, amikoris a félköröves ereszkiállást az ágasfából kinyúló, szele­menthordó hónalj-fa támasztja alá. A ház egyszerű négy szögalaprajzú és három helyi­17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom