A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

BODGÁL Ferenc: A miskolci múzeum néprajzi gyűjtése (1902-1962)

224 BODGÁL FERENC nyomórészt a matyókkal foglalkoztak s más, a néprajz számára ugyancsak sok hasznos adatot nyújtó területtel alig foglalkoztak. Mindemellett az előző időszak kilenc helységével szemben ebben az időben 69 helyről került néprajzi tárgy gyűjteményünkbe (2. térkép). A múzeum munkatársainak létszáma sem kielégítő, kevés a megfelelő raktár és kiállítóhelyiség, sőt gyűjteménygyarapításra is csak nagyon szerény összeg állt rendelkezésre. Az ezidőből származó leltárkönyv akárcsak az előző, a tárgyakra vonatkozóan csak nagyon kevés adatot tartalmaz, hiányoznak a tudományos összefüggésre utaló jegyzetek. A többi vidéki nagyváros múzeumaihoz viszonyítva (Szeged, Pécs, Debrecen stb.) a tárgyak mennyisége sem kielégítő s hiányoznak a gyűjtemény anyagát ismertető adatközlések, cikkek, tanulmányok. Nem egy tárgykört csupán egy-két objektum képvisel. Az első világháború után már nem jelennek meg a múzeum évkönyvei, így hiányoznak egy-egy év munkáját összefoglaló, sok tanulságot szolgáló beszámolók. Természetesen a személyi problémák megoldatlansága s elég nehéz anyagi és egyéb feltételek között nehéz lett volna ezt a munkát a kor színvonalán művelni s nem egy kísérletet később már nem lehetett megismételni. 1931-ben Marjalaki Kiss Lajos tanár a Sajó népihalászatára vonatkozó tárgyakat gyűjti össze s ezt a témát mintaszerűen fel is dolgozza.

8 (7. kép.) Ebben az időben sem került még sorra egy megfelelő szakkönyvtár, néprajzi adattár felállítása, bár jelentős mennyiségű fénykép- és rajzanyaggal gyarapodott a gyűjtemény. Megay Géza értékes gyűjtésén kívül még pedagógusok és egyéb gyűjtők ajándékoznak, vagy adnak el a múzeum számára néprajzi tárgyakat 1933—1941 között, így Gyurkó Gyula, Katona Zoltán, Sólyom Gyula, Szabó Ida, Fekésházy József, Saád Andor dr., Udvary Sándor és Lajos Árpád. (8. kép.) A begyűjtött tárgyakat az adott szűk lehetőséghez képest raktározzák, illetve egy részét a múzeum nagytermében kiállításon is bemutatják. Ugyancsak a kiállításon szerepelt egy matyó szoba és tüzelősói berendezése az eredeti formában. A múzeum dacára a felsorolt problémáknak ebben a korszakban is, mint a megye egyetlen ilyen jellegű intézménye, igyekezett kiállításokon és egyéb módon a múzeum gyűjteményét hozzáférhetővé tenni s ezzel széles néprétegek művelődését elősegíteni. III. A múzeumi munka utolsó korszaka tulajdonképpen 1950-nel, a múzeumok állami kezelésébe vételével, az újszerű néprajzi tárgygyűjtés 1953-mal kezdődik. Addig a múzeum Miskolc városhoz tartozott, most az államosítással mód nyílik a személyi létszám bizonyosfokú bővítésére, s megkezdődhet a korszerű tudományos és múzeológiai munka alapjainak lerakása. Vargha László személyében kiváló néprajzos kerül a múzeum élére s rövid ideig itt dolgozik Gáborján Alice is. A néprajzi gyűjteményből ebben az időben kiválik a nagyrészt Megay Géza által gyűjtött miskolci kismesterségekre vonatkozó tárgyi anyag s a helytörténeti gyűjteménybe kerül. 1953-ig néhány tárgy kerül be Gáborján A. gyűjtése révén a múzeumba, Vargha László elsősorban a népi építkezésre kutat s többszáz értékes felvételt készít. 1953-ban részben a Néprajzi Múzeum munkatársainak segítségével megtörténik a teljes tárgyi anyag újraleltározása, kartonozása, utaló és földrajzi mutató cédulák készítése. Ebben az évben Lajos Árpád személyében kap a múzeum néprajzi munkatársat s újabb, rendszeres tárgygyűjtés is ebben az évben kezdődik. Néhány tárgyat a MMOK vásárol meg a múzeumnak, Megay Géza a miskolci fémgyűjtésből értékes tárgyakat szed össze. 1953—54-ben a múzeum bővítései, korszerűsítési munkái kezdődnek meg, ennek befejeztével új raktárt kap a néprajzi gyűjtemény is. A néprajzi tárgyak száma ekkor 3319 db. Bár megindul a folyamatos tárgy és témagyűjtés, a szerény anyagi ellátottság és megfelelő terepismeret hiányában ez nem növekszik a kívánt mértékben. 1950-ben Borsod megyét Abaúj-Zemplénnel egyesítik, így terű-