A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

HUSZÁR Lajos: Leszih Andor (1880-1963)

LESZIH ANDOR (1880-1963) N emcsak a Herman Ottó Múzeum dolgozói vagy a miskolci szűkebb baráti és tágabb ismerősi kör, hanem a magyar múzeumi életnek minden szereplője, akik személyesen vagy irodalmi munkásságán keresztül ismerték és becsülték Leszih Andort, súlyos veszteségnek érzik az elmúlását. Egyik utolsó mohikánként élt közöttünk, azoknak az időknek eleven emlékéül amelyeket a vidéki múzeumok hőskorának lehet tekinteni. Ügybuzgó és lelkes férfiak önzetlen munkájával alakultak sorra a múlt század második felében azok a különböző közművelődési, régészeti és történeti egyletek, amelyek sok ma virágzó életet élő múzeum alapját rakták le az ország nagyobb városaiban. Rengeteg munka, lelkesedés és áldozatkészség fűződik ezekhez a múzeumalapításokhoz, melyek sorában kronológiai tekintetben talán az utolsók közé tartozik a Borsod—Miskolci Múzeum szervezése 1899-ben, de az akkor elvetett mustármag nagy fává terebélyesedett és a miskolci múzeum fejlődésében hamarosan utolérte a többieket. Hogy ez így történt, abban mindenekelőtt Leszih Andornak volt elévülhetetlen érdeme. Maga Leszih Andor törzsökös miskolci családból származott. Itt született 1880. szeptember 19-én, itt végezte tanulmányait a református gimnáziumban és az érettségi bizonyítvány megszerzése után mint biztosítási tisztviselő kezdte el pályafutását. A sors azonban másfelé fordította életútját, mert amikor a Borsod—Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület keretében 1899-ben megalakult a múzeum, rövidesen — 1901 februárjában — már jelentkezett ott mint önkéntes gyakornok és segített a múzeum rendezési, valamint meghatározási munkáiban. 1902-ben már ott találjuk a nevét a múzeumi bizottság tagjai között és amikor a múzeum első őrének, Molnár Józsefnek a helye megüresedett, őt választotta meg az Egyesület 1905 július 1-i hatállyal a múzeumőri tisztségre. Ekkor dőlt el Leszih Andor sorsa véglegesen és ez a kinevezés kapcsolta őt élete végéig a múzeumügyhöz. Persze egyelőre korábbi állását is meg kellett tartania, mert a múzeumi stallum megélhetést nem biztosított a számára. Csak az első világháború éveiben rendeződött a helyzete, amikor a város és a vármegye átvette a múzeum személyi ügyeit és ennek következtében 1920-tól kezdve — 1915 januári hatállyel — mint városi státusban levő tisztviselő dolgozott a múzeumban. Itt ment végbe az a fejlődési folyamat, melynek eredményeképpen a kezdetben inkább csak az éremgyűjtés iránt érdeklődő magántisztviselő az ország egyik legkitűnőbb múzeumigazgatójává vált. Pedig ezt a jelzőt nem volt könnyű megérdemelni. Kortársai között a nagyobb vidéki múzeumok élén ugyanis olyan nevek állottak, mint Móra Ferenc, Kiss Lajos, Zoltay Lajos vagy Marosi Arnold, hogy csak néhány példát említsünk. De ezek sorában is megbecsült hely illeti meg Leszih Andort úgy a vezetése alatt álló múzeum irányítása, mint az irodalmi munkásság tekintetében.