A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)
ZSADÁNYI Guidó: A felvidéki vándorkiállítások története
196 ZSADÁNYI GUIDÓ Balogh Bertalan később említette, hogy Apponyi, vallás- és közoktatásügyi miniszter korábban kiadott egy rendeletet, mely nagy jelentőséggel bírt volna a vidéki képzőművészet szempontjából, ha végrehajtják. Erre azonban nem került sor. Kétségtelen, hogy az egri és kassai tárlatokon, valamint más találkozásaik alkalmával sikerült a miniszter rokonszenvét a kiállítás számára megnyerni. Emlegette, hogy ha Apponyi tovább miniszter marad, akkor az egész ügy másképpen alakult volna 61 A második kiállítás-sorozat ügyében egészen 1909 elejéig semmi érdemleges nem történt. „1907 óta miért nincs vándorkiállítás? Miért és milyen kátyúban feneklett meg, vagy talán nem is akaródzik tovább folytatni?" — írta az Alkotmány cikkírója. 62 Ezt követően a művészek egy csoportja ismét akcióba lépett. Erről a Balogh Bertalanhoz intézett leveleikből alkothatnuk képet. Kezdi Kovács László 63 , Vesztróczy Manó 64 , Ujváry Ignác 65 és Bruck Miksa 66 és valószínűleg még mások vettek ebben részt. Az akció — miután befolyásos művészek foglaltak állást mellette — végül eredménnyel járt. A Társulat elhatározta a folytatást „... az 1906-ban Nagyságod kezdeményezésére és vezetése mellett oly bámulatos sikerrel rendezett felvidéki vándorkiállítást Társulatunk a jövő 1910-ik évben megismételni óhajtaná. Kimondotta választmányunk azt is, hogy e kiállítás rendezését egyedül Nagyságod elhatározásától teszi függővé, mert a múltban szerzett tapasztalataink arról győzték meg, hogy a kiállítás sikerét egyedül Nagyságod személyében, lelkesedésében és mindenre kiterjedő gondosságában találja meg." 67 Balogh Bertalan ismét vállalkozott a tárlat rendezésére. Az egész szervezés is másképpen indult, mint 1906-ban. Az első vándorkiállítás alkalmával Balogh Bertalan számára több kellemetlen helyzetet teremtettek az által, hogy jogköre nem volt pontosan tisztázva. Ezt a hibát a Műcsarnok most a rendezés kezdetén tisztázta és hivatalosan a vándortárlatok igazgatója címmel ruházták fel. Ugyanekkor az anyagi kérdések rendezése is megtörtént. Óvadékot nem kértek és felelőssége is csak addig terjedt, ameddig a Műcsarnok alkalmazottaié. 68 A második tárlattal kapcsolatban ő maga is írta, hogy míg az 1906-os vándorkiállítást általában„érdekes" kísérletnek tartották, addig a második után „a hivatalos körök is egy e gondolat alapján létesítendő országos szervezet és rendszer megindítását tervezik. 69 A kormány támogatása ez alkalommal sem volt jelentős. A kultuszminiszter elrendelte az érintett városok középiskolás ifjúsága számára a vándortárlat megtekintését. 79 Molnár Viktor államtitkár pedig előszót írt a katalógushoz 71 és ezt az egri és kassai lap is közölte. Ebben a vándorkiállítást, mint „nagyszabású vállalkozást" értékelte. 72 Bár Andrássy Gyula, a Társulat elnöke már 1909 végén felkérte a főispánokat a helyi szervezés megindítására, hosszú hónapok múltak el, míg a kiállítás végre megvalósulhatott. 73 Balogh Bertalan közben igyekezett a művészekkel is elmélyíteni kapcsolatát. Róna József, a Magyar Képzőművészek Egyesülete elnöke, meghívta, hogy az Egyesület ülésén adjon a művészek részére tájékoztatást a vándorkiállítás ügyéről. 74 Augusztus 18-án járt le a beadási határidő. A művészek részéről nagy volt az érdeklődés. Balogh Bertalan közbelépésére Szinyei Merse Pál, majd utóbb — Éder Gyula festőművész révén, Benczúr Gyula is küldött képeket. 75 A Műcsarnok zsűrije 137 művész 302 alkotását fogadta el kiállításra. A katalógusban néhány cikk is megjelent. Molnár államtitkár már említett bevezetőjén kívül Alexander Bernát, Kezdi Kovács László, Balogh Bertalan, Lázár Béla és Lyka Károly írásai. 76
