A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

ZSADÁNYI Guidó: A felvidéki vándorkiállítások története

A FELVIDÉKI VÁNDORKIÁLLÍTÁSOK TÖRTÉNETE 191 a vándorkiállítás elszámolásában nem szerepeltek és így a miskolci múzeum nem jutott műtárgyakhoz, melyeket a nyereségből kaphatott volna. A kiállítás eredményei felülmúlták az ő — helyi ismereteken alapuló — becsléseit. A bemutatott művekből (110 művész 255 alkotásából) 86 művésztől 152 művet adtak el, 62 000 korona értékben. A magánvásár nagyobb volt, mint a Műcsarnok nemzetközi jellegű téli tárlatának eredménye,

44 holott az északi művészek nagy ingerrel bírtak, megcáfolja azt a már tudat erejével bíró hitet is, hogy a vidéki közönségnek nem volnának művészi igényei, pedig a hét város lakossága együtt alig haladja túl a főváros lakosságának egy negyedét s kiállítások együttes tartama sem volt hosszabb mint a nemzetközi tárlaté". Nem helytálló az a hiedelem, hogy vidéken csak az első kiállítások sikerülnek. Példa erre Miskolc és Debrecen, ahol az eredmények magasan felülmúlták az előző kiállítások eredményeit. Sikeres kiállításhoz elsősorban jó anyag és jó szervezés szükséges. Megemlítette azt is, hogy a műtárgyak a katalógusi árhoz képest 38%-os engedménnyel keltek el, ami tanúsítja, hogy a művészek felárazták képeiket. Alacsonyabb árak esetén még kedvezőbbek lettek volna az eredmények. Megelégedéssel állapíthatta meg jelentésében, hogy a „Magyar nemzeti közművelődés" című röpiratában kifejtett elvek helyességét a gyakorlati eredmények igazolták és azok továbbra is érvényesek. Foglalkozott a vándortárlatok folytatásának ügyével is. Az eredeti javaslattal szemben az országban nem 16 csak 12 kiállítási kerületet kívánt létesíteni. így a kerületek nem minden második, hanem minden harmadik évben kapnának kiállítást. Ha évente 4 kiállítás-sorozat kerülne megrendezésre, az a művészek számára mintegy 160 000 korona bevételt jelentene. Ez a becslés nem túlzott, mert az első kísérlet eredményei alapján készült és az első megrendezése volt a legnehezebb, hiszen „... annak összes külső teendői egy emberre hárultak és hogy ennek az egy embernek az akczió megindításánál töméntelen bizalmatlanságot, kishitüséget kellett leküzdenie, hogy ez az ember nem örvendhetett semmi tekintélynek, hir nem előzte meg, s hogy vidéki volt, másrészt e kerületbe csoportosított városok nem is tartoznak a gazdagabbak közé." Ha a kiállítási szervezet létrejön, akkor három évenként kb. félmillió korona műtárgy vásárlás biztosítható. Ennyi pedig a Társulat ez idő alatt fővárosi kiállításokon — magánvásárlásból — nem tud biztosítani" ez a nagy összeg azt kell, hogy eredményezze, hogy a t. Társulat figyelmét ránk, a vidékiekre fordítsa, mert ez az elhatározása nemcsak abba a kellemes helyzetbe fogja hozni, hogy országos hivatását teljesen betöltse, de idővel jövedelmeit is meg fogja szaporítani." Hangsúlyozta, hogy a következő vándorkiállítások rendezésénél nagyobb figyelmet kell fordítani a tanulóifjúság érdeklődésének felkeltésére. A vándorkiállítások országos lebonyolítására egy külön igazgató és 3 tisztviselő beállítását tartotta szükségesnek. Végül megemlítette, hogy a zsűrinek azonos mércével kell mérnie a vándortárlatok és a fővárosi kiállítások anyagát. Az előadások lebonyolításánál vigyázni kell arra is, hogy nem szabad mindent egyszerre letarolni és ezzel a további kiállítások eredményességét veszélyeztetni. Ugyancsak fontosnak tartotta, hogy a kormány támogassa — anyagilag is — a kiállításokat. Befejezésül pedig azt a reményét fejezte ki, hogy a kiállítások folytatásának elhatározása a Társulat részéről rövidesen megtörténik, amíg a lezajlott tárlat eredményei frissek.

45