A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

DANKÓ Imre: A bodrogközi Hosszúrét települése

150 DANKÓ IMRE István is látott ilyen nádkútat, de még 1942-ből is ismeretes egynek a leírása.

27 Ma már egy sem ismeretes belőle. A kunyhók helye egyben kikötő hely is volt. Ezért a víz szélén rendszerint volt egy leásott vagy földbeszúrt karó. Ehhez kötötték ki a csónakot. A kunyhó körül volt még pár leásott vagy levert ágas, vagy karó hálószárításra; pár kosár pedig haltartásra. A kunyhóban semmiféle berendezés sem volt. Az ajtó, ha volt egyáltalán, nádból készült. Két faág vagy még inkább nádköteg közé szorították a nádat, kötőfűvel, vékony fűzvesszővel megkötözték és készen is volt az ajtó, amit aztán elhasznált bőrdarabbal, szíjjal vagy fűzkötéllel erősítettek az ajtófélfát helyettesítő ágashoz. Az újabb keletű hasonló építményeknél drótot is használtak. A legfejlettebb építmény volt a nádpatics kunyhó. Ennek néha ablaknyílása is volt. Azonban csak nyílás, ablak nem volt rajtuk, adatközlőim legalább is ilyenre egy esetben sem emlékeztek. Szokás volt ezt az ablaknyílást is száraz fűvel, kötőfűvel vagy gyékénnyel betömni. Nádpatics kunyhóban emlékezett egyik karádi adatközlőm ágyra is. Lábai a földbe leszúrt faágak voltak, az oldala pedig 2 deszka. A két oldaldeszkát kettő vagy három fenékdeszka tartotta össze a lábakon kívül. Az ágy feneke szénával volt kitöltve. Ez a kunyhó a Cigánd feletti Bodnár homokon állt. A kunyhók lakói felszerelési tárgyaikat, eszközeiket; ha ideiglenes lakók voltak, a hajóban, ha állandóbbak a kunyhó falába szúrva, a kunyhó földjére terített gyékény alá eldugva vagy csak szabadon a kunyhó előtt, a földön tartották. Az ármentesítés után a Hosszú-réten háromféle települési forma alakult ki. Az egyik a majorsági település. Ezt, a víztől elhódított területeket megszerző nagybirtok alakította ki. A másik a tanyai település, amit viszont a Hosszú-réten földet szerző szegény parasztság teremtett meg. A harmadik fajta település a majorsági településből nőtt ki: új községeket létesítettek. Ezeknek az új községeknek a létesítése a legutóbbi időkre esik és érintetlenül hagyja a szegényparasztság tanyai települését. A majorsági településeknek viszont utat mutattak a további fejlődésre. Azóta is több major lakossága törekszik arra hogy önálló községgé szervezkedjék. A nagybirtokosok az ármentesítéskor felszabadult területeket igyekeztek maguknak megszerezni. A bodrogközi birtokosok földterülete az ármentesítés után nagyban növekedett. A földeket művelés alá fogták és egyidejűleg nagyszabású állattenyésztésbe is kezdtek. A nagybirtokok terjeszkedése révén új növények honosodtak meg, illetőleg terjedtek el: a krumpli, a dohány, a kukorica és a napraforgó. A korábban csak a lakosság saját szükségletére termelt kendert és kisebb mértékben lent pedig nagy mennyiségben kezdték termelni. Egyik-másik birtokos pár kisebb mezőgazdasági üzemet is létesített, de leginkább szeszgyárat. A nagybirtokok mindenütt a jó földeket szerezték meg, a föld ára magasra szökött. így aztán az ármentesítés következményeként a földművelésre kényszerült bodrogközi lakosság föld nélkül maradt. Az a pár paraszt is, aki földet tudott szerezni a szűk határú községektől távoli, a nagybirtokoknak már nem kellő, rendszerint gyenge minőségű földhöz jutott csak. Ezeken a földeken jövedelmező földművelést általában nem lehetett folytatni. Ugyanakkor a paraszti állattenyésztés is csökkent és a fuvarozás is megszűnt. Egyetlen megélhetési lehetőség kínálkozott: a cselédsors a nagybirtokokon. A megnagyobbodott nagybirtokok új beruházásokat igényeltek, tehát nem tudtak jól fizetni se, a termelt növények is a munkaigényesebbek közé tartoztak. Súlyosbította a helyzetet, hogy a bodrogköziek nem is nagyon értettek a földműveléshez, számukra ez nehéz, nem szokott munka volt: és nem vállalták a kevés fizetésért.

28 Inkább kivándoroltak. Ezért aztán munkáshiány keletkezett. A munkáshiánnyal küzdő nagybirtok