A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

NOVÁKI Gyula–VASTAGH Gábor: Középkori vasolvasztóhely feltárása Felsőkelecsényben

KÖZÉPKORI VASOLVASZTÓHELY FELTÁRÁSA FELSŐKELECSÉNYBEN Még a múlt században jelent meg két közlemény, amelyek arról értesítenek, hogy Borsod megye egyes községei (Felsőkelecsény, Dövény, Imola) határában őskori olvasztási salakmaradékok „öntőcsövekkel" elegyesen találhatók.

1 Sem az előfordulási helyek megjelölése, sem az olvasztás tárgyáé azonban nem volt elég szabatos. így, bár a közlemények vasolvasztásra utaló nyomokról is beszélnek, de a salakokat mégis felváltva réz, ólom (sőt vele összetévesztve: ón) olvasztási maradékának mondják, sőt hozzáteszik, hogy a közelmúltban a környéken cinkérc-előfordulást találtak (?), tehát adva volt a lehetőség a bronzöntéshez! Tudomásunk szerint azóta senki sem foglalkozott ezekkel a lelőhelyekkel, tehát feltárásuk érdekesnek ígérkezett. Geológiai szempontból szerfölött valószínűtlen volt, hogy az említett községek határában réz-, ólom- vagy cinkércek fordulnának elő. A pannon-tenger minden régebbi kőzetet elborító kavics, homok és agyag üledékében érctelepek nem várhatók, hacsak nem esetleges kis gyepvasérc-előfordulások. De azért persze nem lehetett a rézolvasztást eleve kizártnak tartani. Tudjuk, hogy Rudabányán valószínűleg az ókorban már, de egészen bizonyosan a későbbi középkorban jelentékeny rézércbányászat és kohászat folyt. Sőt, régebben a hatalmas érctelep felső szintjeiben ólomércet is törtek, tehát ólonikohósítás lehetőségével is lehetett volna számolni. Az említett lelőhelyek megtalálása részben elég könnyen ment, mint Felsőkelecsényben a Tóvölgyben, ahol a falu lakosai a salakkal és hamuval kevert földet szívesen hordják házak fundamentumába és kerti utakhoz. A fő lelőhelynek éppen emiatt ma már csak kisebb része van meg; két, úgy látszik már eredetileg is kisebb előfordulásnak már csak a roncsai észlelhetők. Alsószuha határában (valószínűleg ezt az előfordulást nevezték az idézett irodalomban dövényinek) a fő lelőhelyről a falubeliek közlése szerint a 30-as években mintegy két vagonnyi mennyiséget hordtak el a diósgyőri vasgyárba vasolvasztás végett. További két itteni kisebb előfordulás megtalálásában a véletlen segített. A legnehezebb volt a salakot megtalálni Imolán, ahol az irodalomban leírt Tóberkében több éven át is folytatott keresés után a sűrű fűben és bozótban az, úgy látszik még teljesen bolygatlan területet csak egy vakondtúrás által kiemelt salakdarab révén lehetett megtalálni. Azonban mindezek a salakelőfordulások (összesen kilenc helyről) már kinézésre is inkább vasolvasztásra utaltak. A megvizsgált összesen öt, felsőkelecsényi és imolai eredetű minta egyikében sem lehetett rezet vagy ólmot nyomokban sem kimutatni, márpedig ezeket még a mai, modern eljárással dolgozó színesfémkohók salakjai is mindig tartalmazzák, hát még a régiek sokkal pri-