A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

BÓNA István: Tiszakeszi későbronzkori leletek

20 BÓNA ISTVÁN A tőr 36,2 cm hosszú, 28 cm-es pengével és 8,2 cm hosszú tömör markolattal. Markolatának felső végét 3,8 cm átmérőjű korong díszíti, amelyet 0,5 cm-es kis dudor zár le. Markolata alsó széle félköríves bordában hajlik a pengére. A markolat alatti bordához csatlakozva, erőteljesen kiemelkedő éles borda osztja két részre a középen 3,3 cm-re kiszélesedő hosszú pengét (V. t. 1, 2). A tőr készítés-technikájának legfontosabb sajátsága az, hogy noha felépítésében, szerkezetében eredetileg külön felerősített markolatú, a markolatra ismét külön felerősíthető gombbal koronázott zárókorongos típust utánoz, valójában az egész tőrt egyetlen darabból öntötték. A hibás öntés következtében a zárókorong nem az ovális átmetszetű markolat tengelyébe került, a zárógomb pedig sem a markolat tengelyével, sem a korong közepével nem esik egybe. Ha ennek a magányosan előtérbe került érdekes és különös tőrnek eredetét és korát vizsgáljuk, a tiszakeszi Szódadomb fentebb ismertetett települési viszonyainak ismeretében észszerűnek látszana az egyeki kultúrába, annak mindenesetre végső szakaszába keltezni.

29 Ez azonban valószínűtlen, hiszen az egyeki fémművességben és az egyeki bronzkincsekben nyeles tőrnek, tőrkardnak eddig nincs nyoma. Ugyanezt kell mondanunk a kultúra jelenleg ismert leletanyagáról is. Az egyeki harcosok nyilván az alföldi bronzkor hagyományos harcibaltáival (Alsónémedi—Rákospalota fejlődési szakasz) és lándzsákkal voltak felfegyverkezve. 1. kép 2. kép